A szerbiai Vasúti Infrastruktúra vállalat jelentése szerint a vasútállomás újjáépítési projektjében a munkálatok az Elnökség utasításai alapján történtek, noha az elnökségnek nincs hivatalos hatásköre az ilyen ügyekben – hívta fel a figyelmet Vladimir Obradović, a Szervezési Tudományok Karának professzora és a parlamenti vizsgálóbizottság tagja.
A jelentés szerint az újvidéki vasútállomás rekonstrukciójának második fázisát 2024. július 5-én fejezték be, amikor az új épület megnyílt az utasok előtt. A munkálatok határidejét az Elnökség kérésére hozták előre 2024. december 31-re. A jelentést egy nappal az előtető leszakadása előtt fogadták el.
Obradović szerint ez azt jelenti, hogy maga a Vasúti Infrastruktúra ismerte be, hogy törvénytelenül járt el – hiszen egy olyan szerv utasítására cselekedtek, amelynek nincs joghatósága az építési folyamatok felett.
Bár az államfő, (Aleksandar Vučić), az akkori miniszter (Goran Vesić) és a kivitelezők állították, hogy a tetőszerkezet nem képezte a felújítás részét, a jelentésben az előtető is szerepel.
Snežana Paunović, a volt belgrádi főügyész szerint az anyag alapján új büntetőeljárás is indítható, mivel több jogszabály megsértésére utal, például a közbeszerzési törvény, az építési törvény és az infrastruktúrára vonatkozó szabályozások megsértésére.”
Mint ismeretes a felújítás 2024 júliusában ért véget – négy hónappal az előtető leomlása előtt. Mint ismertes, az előtető november elsejei leomlása következtében tizenhat ember hunyt el.
______________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!