Mint ismeretes, az újvidéki Felsőbíróság a vádirat kiegészítését kérte, az ehhez kapcsolódó nyomozati eljárás folyamatban van. Ezzel párhuzamosan az újvidéki vasútállomásra tilos a belépés, ugyanakkor ki kell vizsgálni az épület teljes statikáját – közölte Aleksandra Sofronijević építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter, aki szerint a hivatalos jelentés után születik majd döntés arról, mi lesz az vasútállomás további sorsa, amelynek előtetője tavaly november elsején leomlott, 16 ember halálát okozva.
„Egyelőre nem tudjuk, hogy bontani vagy átépíteni fogjuk-e. Vannak más megoldások is, ami a teljesen biztonságos részre, a folyosó alatti átjáróval rendelkező peronokra vonatkozik. Ez a rész lehetne megállóhely, miután Szerbia és Magyarország megállapodnak a gyorsvasút személyforgalomra való átadásáról” – mondta.
Az Újvidék és Szabadka közötti szakasszal kapcsolatosan kijelentette: akkor nyílik majd meg, ha minden állomásépület, illetve az állomások nélküli vasút ellenőrzése befejeződik, amire az elkövetkező egy-másfél hónapban sor kerülhet.
A miniszterasszony azt állította: a vasút és a felsővezetékek építése befejeződött, az állomásépületek ellenőrzése pedig most van folyamatban.
„Azt gondolom, hogy egy-másfél hónap múlva legalább a vasutat átadhatjuk, és a szabadkai és a verbászi vasútállomás is kész lesz” – tette hozzá. Sofronijević szerint a vasút átadása Magyarországtól is függ, ahol most fejezik be a Belgrád–Budapest vasút rájuk eső részét.
Szabadkai vasútállomás (Fotó: Tóth Imre)
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!