Autó csapódott szerdán délután egy belgrádi sportközpontban működő kávézóba, közölte a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS).

A balesetben ketten sérültek meg, egyikük az a fiatalkorú lány, aki az autót vezette.

Az RTS nem hivatalosan úgy értesült, hogy a fiatalkorú női sofőr a parkolóból hajtott ki, gázt adott és becsapódott a kávézóba.

Az első információk szerint a fiatal sofőr könnyebb sérüléseket szenvedett, mint ahogyan egy nő is, aki a kávézóban ült. Mindkettőjüket kórházba szállították.

A feltételezések szerint a baleset a sofőr tapasztalatlansága miatt következett be.

A baleset helyszíne (Fotó: Printscreen/RTS)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!