A szabadkai városi képviselő-testülethez megérkeztek a javaslatok a városnapkor kiosztásra kerülő kitüntetések várományosainak neveivel.
Díszpolgári címmel Predrag Petričević okleveles építőmérnököt, az SMB-gradnja cég tulajdonosát tüntetik ki a pravoszláv egyház javaslatára.
Mint azt az indoklásban írják, sokéves karrierje során Petričević mély nyomot hagyott nemcsak Szabadka, hanem a szélesebb térség építészetében is, és munkásságát számos nemzetközi díjjal tüntették ki.
Pro urbe díjra Kovács Frigyes színművészt, Tóth Szalai Erika okleveles jogászt és posztumusz Dušan Maravić sportolót terjesztették fel.
A Doktor Bodrogvári Ferenc díjat idén Szerda Zsófia okleveles kommunikológus és Boris Tot mesterdiplomás közgazdász, idegenforgalmi menedzser kapja amiért 40 évnél fiatalabb alkotóként kiemelkedő kulturális és közéleti tevékenységet folytattak az elmúlt évben.
A képviselő-testület a bizottság javaslatáról a következő ülésen dönt, amelyre június 12-én kerül sor, a díjakat pedig a városnapi díszülésen, szeptember elsején adják át.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!