Az előrehozott parlamenti választásokra biztosan sor kerül még ebben az évben, mivel Szerbia másképp nem tud kikerülni ebből a válságból, az ország pedig szétesőben van, így vélekedik Dragan Popović, a Gyakorlati Politika Központjának képviselője.
Popović szerint a Kosjerićben és Zaječarban megtartott helyi választások nem voltak szabályosak, és nem olyan választások, amelyeken egyenlő feltételekkel indulnak a jelöltek, és ahol ideológiai meggyőződés alapján dönthetnének a szavazók.
„Szerbiában minden választás – és ezek különösen fontosak, mivel egyfajta felkészülést jelentenek a jövőbeni parlamenti választásokra – jelenleg olyan választás, amelynek célja a demokrácia bevezetésének megkezdése. Gyakorlatilag a következő parlamenti választás lesz a ‘nulladik választás’, és csak azután beszélhetünk majd normális választásokról. Főleg olyan helyzetekben, amikor kicsi a különbség az eredmények között, amikor nagy a feszültség, amikor Aleksandar Vučić mozgósítja az egész állami gépezetet – minden közforrást. Ilyen helyzetekben logikus, hogy az emberek dühösek és senkiben sem bíznak. Sikerült nekik az elmúlt 13 évben elfojtani minden bizalmat – az intézmények iránt, bárki iránt, aki az állam nevében nyilatkozik” – mondta Popović az N1 vendégeként annak kapcsán, hogy az éjszaka folyamán polgárok gyűltek össze Zaječarban és Kosjerićben az önkormányzatok épületei előtt, miután kihirdették az eredményeket.
Elmondása szerint meg kell majd várni az új parlamenti választásokat, hogy először „eltűnjön ez az autoriter hatalom, és utána újra vissza lehessen állítani az intézményekbe vetett bizalmaz”.
„Hihetetlen felvételeket láthattunk, ahol hosszú csövű fegyverekkel, különféle járművekkel érkeznek – ez is azt mutatja, hogy nem normális a helyzet” – tette hozzá. Azt is mondta, hogy egy ilyen válság mellett nem lehet hallgatni. „Ha két kisvároshoz ennyi rendőr kell, akkor mi lesz a parlamenti választások idején?” – tette fel a kérdést.
Popović azt mondja, reméli, hogy mind az ellenzéki szavazók, mind a diákok úgy tekintenek ezekre a választásokra, mint egy kiváló gyakorlati próbára, amiből lehet tanulni. „Ha Vučić úr elégedett ezekkel az eredményekkel, akkor felszólítom, hogy írja ki az előrehozott parlamenti választásokat – hasznosítsa ezt az állítólagos nagy népszerűségét” – tette hozzá.
Úgy véli, hogy ez az este közelebb vitt bennünket a parlamenti választások kiírásához.
„Megpróbálja azokat minél későbbre halasztani, de biztosan meg fognak történni még ebben az évben, mert Szerbia nem tud kilábalni ebből a válságból. Az ország szétesőben. Felszállunk egy városi buszra, és nem tudjuk, hová tart… Lehetetlen így élni, ebből a válságból csak előrehozott parlamenti választásokkal lehet kilépni. Minél előbb írják ki őket, annál kisebb lesz a kár az ország számára. Sajnos azonban az, ami Vučićnak és a rezsimjének kedvez, az nem kedvező az országnak is” – szögezte le.
Választásokat akarunk (Fotó: Magločistač)
_________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!