Három hónappal az ünnepélyes megnyitó után is zárva van a horvát nyelvű óvoda Tavankúton. Bár az intézmény modern felszereltségű és 60 gyermek befogadására alkalmas, ajtajai továbbra is zárva maradnak a szabadkai Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény vezetősége és a Horvát Nemzeti Tanács (HNV) közötti adminisztratív és személyzeti nézeteltérések miatt.
Az Őrangyalok nevű óvodát a Horvát Köztársaság kormánya és adományozók finanszírozásával építették, és márciusban nyitották meg ünnepélyesen a horvát mezőgazdasági miniszter, Marija Vučković jelenlétében. A szabadkai intézmény szerint azonban az épület még mindig nem része az óvodák hivatalos hálózatának, nincs teljes dokumentációja, és nem adottak a feltételek sem a hivatalos regisztrációhoz, sem a munkaerő alkalmazásához. További problémát jelent az is, hogy nincs elegendő jelentkező, akik megfelelnének a követelményeknek, különösen a horvát nyelvtudás terén.
A Naša radost vezetése közölte, hogy őszig nem várható az óvoda működésének megkezdése, mivel „az óvoda csak fizikailag létezik”, és elmondásuk szerint az illetékesek nem válaszolnak sem a megkeresésekre, sem az együttműködési kérelmekre. Hangsúlyozták azt is, hogy nem tudnak új csoportot létrehozni más óvodákba már beíratott gyermekek kárára.
Másfelől a Horvát Nemzeti Tanács azt állítja, hogy már az év elején benyújtották a teljes dokumentációt és biztosították a személyzetet. Elmondásuk szerint minden technikai és személyzeti feltétel adott az óvoda megnyitásához, ezért úgy vélik, hogy a háttérben más, esetleg politikai okok húzódnak.
Nataša Francuz, a HNV oktatásért felelős tagja hangsúlyozta, hogy a horvát nyelvet beszélő jelöltek már elvégezték a gyakornoki időszakot, és készen állnak a munkára. Ha őszig nem történik változás, azt tudatos akadályoztatásként fogják értékelni, nem pedig adminisztratív problémaként. A HNV jelezte, hogy először békés úton próbál megoldást találni, de nem zárják ki azt sem, hogy Szerbia állami intézményeihez forduljanak.
Az óvoda, melynek értékét 860.000 euróra becsülik, fontos helyszíne lett volna a horvát közösség nyelvi és identitásbeli megőrzésének Tavankúton, ehelyett jelenleg az intézményi működésképtelenség és összehangolatlanság szimbóluma.
_________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!