A csendőrség és a rendőrség bevetési egysége próbált meg utat nyitni egy járműoszlop számára, amely egy magánterületről távozott Kosjerićben. Itt egész nap gyülekeztek a polgárok, akik arra gyanakodtak, hogy a helyszínen a Szerb Haladó Párt logisztikai központja működik – jelenti az N1 riportere.

Az incidens és lökdösődées akkor alakult ki a polgárok és a rendőrség között, amikor a lakosok megakadályozták, hogy az elsősorban belgrádi, újvidéki és čačaki rendszámú járművekből álló oszlop elhagyja az Akvalajns gyár területét. A riporter emlékeztet arra, hogy egész nap feszült volt a helyzet ebben a városrészben.

Elmondása szerint a rendőrsorfal azért van ott, mert az említett rendszámú járművek az Akvalajns gyárban tartózkodtak.

„A rendőrség megpróbálja visszaszorítani a polgárokat, hogy utat biztosítson a járműoszlopnak, amely – feltételezéseink szerint – a városból indult el. Azonban a polgárok ezt nem engedték meg. Összecsapás történt a rendőrökkel, az egyik polgár a földre esett. Az incidens után azonban azonnal megnyugodtak a kedélyek, és ebben a pillanatban a csendőrség tagjai is leengedték a pajzsaikat” – mondta a riporter.

Hozzátette, hogy a veteránoktól olyan bejelentést kaptak, miszerint egy párhuzamos szavazói névjegyzéket juttattak el az Akvapur gyár címére.

Amikor azonban odaértek, a tulajdonos azt mondta nekik, hogy a névjegyzéket rossz címre vitték, és valójában az Akvalajns gyárhoz kellett volna azt kézbesíteni.

Az Akvalajns gyár nem messze található az önkormányzat épületétől és a rendőrőrs épületétől, és előtte egész nap polgárok tartózkodtak, mert azt gyanították, hogy ott található az SNS logisztikai központja.

Kosjerićben és Zaječarban tegnap tartották meg a helyi önkormányzatok képviselő-testületeinek rendes választásait.

A polgárok a nap folyamán nyolc lista közül választhattak Zaječarban és három közül Kosjerićben. A választási nap nagyon viharos volt, komoly feszültségek és incidensek kísérték.

Aleksandar Vučić és az ellenzék is győzelmet hirdetett mindkét településen.

A CRTA szervezet közölte, hogy Aleksandar Vučić listája szerezte a legtöbb szavazatot, de a választások során olyan szabálytalanságok történtek, amelyek miatt az eredmény nem tükrözi a választók akaratát.

A CRTA előzetes adatai szerint Kosjerićben körülbelül ötven szavazattal vezet az SNS az ellenzékkel szemben, míg az ellenzék azt állítja, hogy többségük van.

A zaječari ellenzék szerint választási csalás történt, és hamisított szavazólapokat találtak.

A választási bizottságok még nem tették közzé a hivatalos eredményeket.

Lökdösődés a rendőrség és a polgárok között (Fotó: N1, Screenshot)

_________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!