Vladan Đokić, a Belgrádi Egyetem rektora mutatta be a rektori kollégium, valamint a dékánok közös megállapításait az egyetemi évvel kapcsolatban a szerb kormányfőnek, Đuro Macutnak.

A Belgrádi Egyetem rektora szerint a hétfői találkozó volt a legkonstruktívabb az eddigiek közül.

„A miniszterelnök megértette, mik a követeléseink, és azon dolgozunk, hogy ezeknek a követeléseknek eleget tegyünk” – mondta Đokić rektor.

Hozzátette: „Azt várom, hogy a következő időszakban olyan konstruktív megoldások születnek, amelyek alapján a dolgokat rendezni tudjuk.”

„Nem lehet mindent egyszerre megoldani, de úgy látom, haladunk afelé, hogy valamilyen módon teljesüljenek a követeléseink, és hogy megvalósuljon az akadémiai év lezárása, hogy az új hallgatói generáció beiratkozhasson a következő tanévre” – tette hozzá.

Elmondása szerint minden témáról tárgyaltak, és „készült egy javaslat arra vonatkozóan is, hogy milyen időzítéssel mit lehetne megvalósítani.”

Tüntetés a kormány épülete előtt

_________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!