A szerb tekeválogatott világbajnok lett, miután a csapat-világbajnokság döntőjében Székesfehérváron legyőzte Németországot, írja a b92.net.
A szerb tekézők az aranyéremért vívott mérkőzésen 6:2-re verték a németeket, 105 fával többet ütve náluk, így Szerbia története során hetedszer győzött.
Szerbia sikeresen zárta a csoportkört, három győzelmet aratott Románia, Lengyelország és Észtország ellen, a negyeddöntőben pedig legyőzte Szlovákiát.
Az elődöntőben a hagyományosan nehéz ellenfél, Ausztria következett. A meccs tele volt fordulatokkal, de a végjátékban 5:3-ra, 29 fás különbséggel sikerült diadalmaskodni.
A döntőben ismét a legnagyobb rivális, Németország volt az ellenfél. Az első blokkban Zavarkó Vilmos, Alen Kujundžić és a mindössze tizenkilenc éves Mateja Tadić – aki első felnőtt világbajnokságán igazi nagymesterként játszott – olyan fölényt alakítottak ki, hogy a döntő rutinmérkőzéssé vált: 3:0-ra vezetett Szerbia és 162 fás előnyre tett szert.
A következő blokkban a bácsföldvári Bárány Csongor, Danijel Tepša és a törökbecsei Ernyesi Róbert magabiztosan biztosították be a világbajnoki címet.
A mérkőzés végén Radovan Vlajkov és Želisav Jakab is pályára léptek. A döntőben Szerbia gyengébb felállással játszott Igor Kovačić sérülése miatt, aki a világ egyik legjobb játékosa.
A győztes csapat (Fotó: Szerbiai Tekeszövetség)
_________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!