Slobodan Vukosavić akadémikus is támogatja a Dušan Teodorović akadémikus kezdeményezését, aki arra kérte a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia (SANU) minden tagját, hogy írják alá az Aleksandar Vučić államelnök lemondását követelő petíciót. Vukosavić hangsúlyozta, hogy ez a petíció nem politikai tevékenység, hanem önvédelmi cselekedet.
„Ha egy politikus meg akar ölni, akkor minden, amit teszünk, hogy ezt elkerüljük, nem politikai harc, hanem önvédelem, az önvédelemhez pedig mindannyiunknak joga van” – fogalmazott Vukosavić.
Hozzátette, az államot ellopták tőlünk, méghozzá olyan emberek, aki utcai mentalitással rendelkeznek.
„Azon fáradoznak, hogy megsemmisítsenek bennünket, és országunkat is, és hogy még pénzt is keressenek rajtunk. Az állam egy meglehetősen nem anyagi képződmény. Az államot, véleményem szerint meggyőződésből szőtték, a mi meggyőződésünkből, hogy az létezik. És amíg mi hiszünk benne, hogy létezik, addig létezni is fog. Ez a hatalom azon dolgozik, hogy megosztást hozzon közénk és a rendőrség tagjainak 90 százaléka, valamint az ügyészség 90 százaléka közé, akik ugyanúgy gondolkodnak, mint mi. Az ügyészség törvényt sért, hogy leszámoljon mindenkivel, aki ellenáll az autokrata hatalomnak. Azonban ők azok, akik lerombolják az államot” – magyarázta az akadémikus.
Mint mondja, az állam lerombolásához a félelmet és a reménytelenséget használják eszközként.
A reménytelenség terjesztését az akadémikus például az államelnök vasárnap esti kijelentésében látja, aki amikor a kosjerići és zaječari helyhatósági választásokon való győzelmet jelentette be, azt mondta, hogy Kosjerićben minden élő elment szavazni a Szerb Haladó Párt ellen, de ők ennek ellenére győztek.
„Ez egy olyan kijelentés volt, hogy csinálhattok ti amit csak akartok, megnyerhetitek a választásokat is, én pedig embereimmel odamegyek, és elérem azt, hogy a végén az én választási bizottságom az én győzelmemet hirdesse ki” – húzta alá Vukosavić.
Kiemelte, a SANU mindenekelőtt a nyelv és az identitás megőrzésével foglalkozik, de amikor nincs nemzet és nincs állam, akkor az Akadémia léte értelmetlenné válik.
Aleksandar Vučić (Beta)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!