Kosjerićben és Zaječarban rendkívül tisztességtelen feltételek mellett zajlottak le a helyhatósági választások, amelyek szabadnak már egyáltalán nem nevezhetőek. A választási nap inkább ostromállapotra hasonlított, olvasható a CRTA választási folyamatról készült előzetes elemzésében.

A szervezet Kosjerićben 20, Zaječarban 32 különböző típusú szabálytalanságot evidentált.

„Kosjerićben a választás nem volt sem szabad, sem tisztességes, míg Zaječarban az eredmény nem tükrözi a polgárok választói akaratát, mivel a szavazóhelyek 19 százalékában történtek súlyos szabálytalanságok. A részvételi arány rekord magas volt mindkét községben, Kosjerićben a polgárok 84,2, Zaječarban pedig 63,6 százaléka járult az urnák elé. A választás napját mindkét településen a kifejezett rendőri jelenlét és az olyan civilek felbukkanása jellemezte, akiknek felhatalmazásai nem tisztázottak, de megjelenésükkel és viselkedésükkel olyan benyomást keltettek, hogy verőlegények” – áll a CRTA jelentésében.

A zaječari (47.353 szavazópolgár) és kosjerići (8.897 szavazópolgár) lakosokra történő hatalmi nyomásgyakorlás a választási napot megelőzően a „normális” választási korrupcióból immár verbális és fizikai erőszakká nőtte ki magát a terepen” – áll a jelentésben.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!