Öt nyugati szövetséges – az Egyesült Királyság, Kanada, Ausztrália, Norvégia és Új-Zéland – szankciókat vezetett be az izraeli kormány két szélsőjobboldali minisztere, Bezalel Smotrich pénzügyminiszter és Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter ellen. A döntés indoklása szerint a két politikus rendszeresen uszított erőszakra a megszállt Ciszjordániában élő palesztin közösségek ellen, és ezzel hozzájárultak a telepesek által elkövetett súlyos emberi jogi jogsértésekhez. A szankciók értelmében a két miniszter nem léphet be az érintett országokba, és ottani vagyonukat befagyasztják.

A BBC szerint a döntés nem függetleníthető az Izrael és a Gázai övezet közötti háborútól: a nyilatkozatokban hangsúlyozták, hogy a ciszjordániai telepeserőszak – mely során több mint 1900 támadást regisztráltak palesztin civilek ellen – és a gázai civil szenvedés együtt súlyosan aláássák a kétállami megoldás lehetőségét. A brit külügyminiszter, David Lammy szerint a miniszterek „szélsőséges retorikája” és a palesztinok kitelepítésére tett kijelentéseik vállalhatatlanok. Az izraeli kormány élesen reagált: a külügyminiszter „felháborítónak” nevezte a döntést, míg Smotrich a brit gyarmati múltra utalva kijelentette, hogy Izrael „Isten segítségével tovább fog építkezni”. A washingtoni izraeli nagykövetség elleni támadással párhuzamosan érkező kritikákra Benjamin Netanjahu miniszterelnök úgy reagált: a bírálatok „csak a Hamaszt bátorítják”. Az USA hivatalosan elítélte a szankciókat; Marco Rubio külügyminiszter szerint azok nem segítik a tűzszünet elérését, és aláássák Izrael nemzetközi megítélését. A Fehér Ház ugyanakkor továbbra is tárgyalásokra törekszik, amelyekben Donald Trump szerint már Irán is bekapcsolódott, de érdemi áttörés eddig nem történt. Eközben a CBS értesülései szerint a Gázai segélyelosztó központok körül újabb civilek haltak meg, miközben izraeli katonák figyelmeztető lövéseket adtak le. Az elmúlt másfél év során mintegy 55 ezer palesztin vesztette életét a Gázai övezetben. A nemzetközi szankciók azt üzenik: a nyugati kormányok – bár továbbra is kiállnak Izrael biztonsága mellett – nem hajlandóak szemet hunyni a súlyos jogsértések felett, és az izraeli kormány radikális szárnya egyre inkább elszigetelődik.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!