Dragana Rašić, a Promena u koju verujemo (A változás, amelyben hiszünk) elnevezésű lista vezetője közölte, hogy Zaječarban mind a 69 választóhelyen szabálytalanságokra derült fény, ezért arra számít, hogy a községben megismétlik a helyhatósági választásokat.

Rašić a Beta hírügynökséggel közölte, hogy a Községi Választási Bizottságnál szerdán, június 11-én adták át kifogásaikat, amelyekhez megdönthetetlen bizonyítékokat mellékeltek, amelyek azt mutatják, hogy minden szavazóhelyen szabálytalanságok történtek.

„A választási anyag átvizsgálását követően már semmi kétségünk sem maradt, hogy Zaječarban elcsalták a választásokat. Mintegy 250 szabálytalanságot találtunk és több mint 70 kifogást adtunk át. A hatalom mind a 69 választóhelyen lopta a szavazatokat” – mondta Rašić.

Kiemelte, hogy az egyetemisták és az ellenzék, azaz a Promena u koju verujemo és az Ujedinjeni za spas Zaječara (Egyesülten Zaječar megmentéséért) listák képviselői egységesek abban, hogy az összes zaječari választóhelyen meg kell ismételni a voksolást.

Elmondta, a legtöbb szavazatot akkor lopták el, amikor a voksolás a szavazóhelyen kívül történt.

„A szavazóhelyen kívüli szavazások esetében olyan bizonylatokat találtunk, melyek nem voltak aláírva, vagy amiket többen is aláírtak, illetve, amit ujjlenyomattal hitelesítettek. Több mint 30 személyt találtunk, akinek nincs állandó bejelentett lakcíme Zaječarban, és az ideiglenes tartózkodási cím alapján mentek el szavazni, holott a helyhatósági választások esetében ezt törvény tiltja” – húzta alá Rašić.

Hozzátette, a Promena u koju verujemo lista bűnvádi feljelentést tesz azok ellen, akik részt vettek a választási csalásban.

„Megtaláltuk a biztos szavazóik listáit, ahol a nevek mellett az is fel volt tüntetve, hogy kinek, mit és mennyit kell adni. Párhuzamos választói névjegyzékeket is találtunk” – mondta Rašić.

A választási bizottság adatai szerint a zaječari helyhatósági választásokon az Aleksandar Vučić nevét viselő lista 27 mandátumot szerzett, a Promena u koju verujemo 19-cet, az Ujedinjeni za spas Zaječara-Miladin Krstić-Mirko Jelenković pedig négyet.

Helyhatósági választások Zaječarban 2025. június 8-án (Fotó: Beta)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!