Siniša Mali pénzügyminiszter közölte, hogy a parlament csütörtöki ülésén módosították az első lakás, vagy ház megvásárlásának támogatására nyújtandó 20.000 eurós állami támogatás odaítélésére vonatkozó rendeletet, így ezt a kedvezménnyel a fiataloknak szóló kedvezményes lakáskölcsönnel együtt is élhetnek az érintettek.
Mali az Instagramon azt írta, hogy ez fontos hír mindazoknak, akik első lakóingatlanjuk megvásárlását tervezik.
„Ez azt jelenti, hogy a fiatal édesanyák még kedvezőbb feltételek mellett vásárolhatják meg első lakóingatlanjukat, hiszen számíthatnak az állam 20.000 eurós támogatására, plusz az olcsó lakáshitelre, amelynek önrésze mindössze egy százalék” – magyarázta a tárcavezető.
Ami az anyáknak szóló lakásvásárlási támogatást illeti, Mali elmondta, hogy 2022-től idáig összesen 1035 kérelmet hagytak jóvá, a kifizetésekhez az államkasszából 12,2 millió eurót különítettek el.
Új szabályok az államilag támogatott lakáshitelek igénylésénél
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!