Ukrajnából üzent a szerb kormány előtt tüntető akadémiai közösség képviselőinek Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić, arra biztatva őket, hogy „azonnal kezdjék el a bejelentett blokád radikalizálását”. Mint mondta, nem fog megtörténni, hogy pénzt kapjanak azok, akik nem dolgoztak meg érte.

A szerb kormány korábban teljesítette az akadémiai közösség egyes tagjainak – a Lázadó Egyetem kezdeményezés köré szerveződött csoportnak – az egyik követelését, és feloszlatta a felsőoktatási törvény kidolgozásáért felelős munkacsoportot. A blokád megszüntetéséhez azonban a professzorok azt is követelik, hogy vonják vissza az egyetemi munka standardjairól szóló rendeletet, és sürgősen határozzák meg az államilag finanszírozott hallgatói létszámkereteket június végéig.

„Mindenki radikalizálni akar. Hihetetlen, hogy az emberek azt képzelik, valaki félni fog valamitől. Az, hogy nem dolgoznak, de mégis pénzt kapnak – nem fog megtörténni. Radikalizálódhatnak, amennyit csak akarnak, akár a falnak is mehetnek fejjel, de pénz addig nem lesz, amíg meg nem dolgoznak érte. Ha megdolgoznak érte, megkapják, amit megérdemelnek. Szerintem ez a világon a legigazságosabb hozzáállás. Csak siessetek, és azonnal kezdjétek el a radikalizációt” – mondta Vučić a szerb újságíróknak Odesszában, ahol részt vett az Ukrajna–Délkelet-Európa csúcstalálkozón.

Arra a kérdésre, hogyan reagál az ellenzék állításaira, miszerint a június 8-i helyhatósági választásokon Zaječarban választási csalás történt, Vučić így válaszolt:

„Zaječarban semmit sem találtak, csupán egy szavazásra jogosultságot igazoló nyilatkozatot egy helyszínen. Ez teljesen értelmetlen, és választ kapnak majd rá mind a városi, mind a köztársasági választási bizottság részéről. Ha van valamilyen bizonyíték arra, hogy szavazási anyagokat dobtak el valahol, akkor ott meg kell ismételni a választásokat. Nincs ebben semmi nagy filozófia” – mondta Vučić.

Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić megérkezett Odesszába az Ukrajna – Délkelet-Európa regionális csúcstalálkozóra, ám a szerb közvélemény csak azután értesült erről, hogy már elutazott.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!