A szerbiai polgárok többsége továbbra sem támogatja az Európai Unióhoz való csatlakozást.
Ennek ellenére úgy vélik, hogy az EU jelenleg is, és továbbra is Szerbia legfontosabb gazdasági partnere kell, hogy maradjon – derül ki a Polgárok véleménye a külpolitikáról című friss kutatásból.

Dimitrije Milić, a belgrádi Lidington Research kutatója a felmérés eredményeinek bemutatásakor elmondta: A lakosság többsége, 52 százalék biztosan vagy valószínűleg az EU-tagság ellen szavazna egy népszavazáson, míg 39 százalék biztosan vagy valószínűleg mellette voksolna.

„Érezhető az EU-támogatás enyhe csökkenése. A támogatás valamivel magasabb a nemzeti kisebbségek körében, Belgrádban, a magasan képzettek között és Vajdaságban” – mondta.

Ugyanakkor a BRICS országcsoporthoz való csatlakozásra 59 százalék szavazna igennel.

A NATO-tagságot illetően a polgárok 81 százaléka elutasító.

A szerbiai polgárok az Egyesült Államokat tartják a legfőbb felelősnek a Szerbiai Kőolajipari Vállalat kiszámíthatatlan jövőjéért.

Milić szerint a kormánykoalíció szavazói az USA-t hibáztatják, míg az ellenzéki beállítottságú polgárok inkább Szerbiát látják felelősnek.

A megkérdezettek úgy vélik, Donald Trump visszatérése az USA élére javíthat a Szerbiával való viszonyon, de nem rendelkezik olyan vezetői képességgel, amely gyorsan véget vethetne az ukrajnai háborúnak.

A lakosság szerint jelenleg az EU és Kína a fő gazdasági partnerei Szerbiának, és úgy gondolják, ennek így is kell maradnia. Politikai értelemben is az EU-t és Kínát tekintik fő partnernek, ugyanakkor több mint 50 százalék szerint ennek Oroszországnak kellene lennie.

A megkérdezettek 57 százaléka gondolja úgy, hogy a külföldi befektetések nagyon vagy részben pozitív hatással vannak a helyi gazdaságra, míg 22 százalék szerint negatívak, és 12 százalék szerint egyáltalán nincs hatásuk.

„A médiában és a közbeszédben meglévő kételyek és eltérő értelmezések ellenére a lakosság többsége továbbra is pozitívan tekint a külföldi befektetésekre, és megmaradt a bizalom irántuk” – mondta Milić.

A legtöbben – 31 százalék – úgy nyilatkoztak, hogy életszínvonaluk azonos a tavalyi év azonos időszakához képest.

Aleksandra Joksimović, a Külpolitikai Központ igazgatója és Szerbia egykori brit nagykövete szerint a polgárok érzelmileg közelítenek a politikához, míg az üzleti és gazdasági kérdésekben racionálisabbak.

„Az európai integrációs folyamat megrekedt, függetlenül attól, hogy az EU prioritásként kezeli a bővítést. A két legfontosabb kérdés a jogállamiság és a közös kül- és biztonságpolitika. Emellett paradox helyzet állt elő: a szerbiai politikai színtéren gyakorlatilag senki sem képviseli aktívan az európai integrációt és az EU-párti álláspontokat” – tette hozzá.

Strahinja Subotić, az Európai Politikák Központjának munkatársa szerint ugyanakkor ezek a számok az EU szemszögéből még mindig kedvezőnek tekinthetők, figyelembe véve, hogy Szerbiában 2012 óta épül egy euroszkeptikus narratíva.

Slobodan Zečević, az Európai Tanulmányok Intézetének munkatársa szerint az euroszkepticizmus fő okai közé sorolható a polgárok érzése, hogy a Nyugat nem tiszteli a szerb nemzeti érdekeket, mivel elvárja Koszovó függetlenségének elismerését, míg Kína és Oroszország ezt soha nem támasztják feltételként, valamint az, hogy az európai integráció folyamata túlságosan elhúzódik. Ugyanakkor megjegyezte: a BRICS-tagság irreális elképzelés.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!