A zaječari felsőügyészség június 16-ra tűzte ki a Danka Ilić eltűnése napján történt események rekonstruálását, a kislány meggyilkolásával gyanúsított D. D. és S.J. elleni folyó vizsgálat keretében.

A történtek rekonstruálását a niši fellebviteli bíróság rendelte el, és az hétfőn 12 órakor kezdődik, közölte az ügyészség a Tanjug hírügynökséggel.

A nyomozás kiegészítéseként ismét kihallgatták I.I.-t, a kislány édesanyját.

A vizsgálat kiegészítését is a niši fellebviteli bíróság rendelte el még korábban, miután két ízben is visszadobta a zaječari felsőügyészség vádemelési javaslat megerősítésére vonatkozó határozatát, és másodszor a fellebbviteli bíróság még azt is elrendelte, hogy az új döntést egy teljesen más összetételű bírói tanács hozza meg, méghozzá a negotini felsőbíróságon.

A vádiratban – amelyet a bírósághoz benyújtottak, ám visszadobták a vizsgálat kiegészítése céljából – S.J.-t és D.D.-t társtettességben elkövetett minősített emberöléssel, míg R.D.-t, D.D. édesapját a bűnelkövetőknek a bűncselekmény elkövetését követően történő segítségnyújtással és a bűncselekmény, illetve az elkövetők jelentésének elmulasztásával vádolják.

Az ügyészség életfogytig tartó börtönbüntetést kért D. D. és S. J. ellen.

A hatóságok gyanúja szerint március 26-án a Bor melletti Banjsko polje faluban a helyi vízművek szolgálati autójával elütötték a kétéves kislányt, majd betették a járműbe. A hatóságok emellett arra is gyanakszanak, hogy a kislány testét egy szeméttelepen dobták ki, majd onnan áthelyezték máshová.

A kislány holtteste soha nem került elő, és a hatóságoknak semmilyen kézzel fogható bizonyítékuk nincs a gyanúsítottak ellen, a beismerő vallomásukat kivéve, amit később mindketten visszavontak, mondván, hogy azt a rendőrségen erőszakkal kényszerítették ki belőlük.

Az ügy kapcsán állították elő D. D. gyanúsított fivérét, Dalibor Dragijevićet is, aki a rendőrőrsön belehalt a vallatásba. A belügyminisztérium először azt közölte, hogy természetes halállal halt meg, de a boncoláskor kiderült, hogy erőszakos halállal halt meg.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!