A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége megdöbbenéssel hallgatta dr. Úri Emese minapi parlamenti felszólalását, amelyben a szerbiai egészségügy állapotát bírálta. A képmutatás nyilvánvaló: a VMSZ parlamenti képviselője azt a rendszert kritizálja, amelynek építője és haszonélvezője is egyben. Vajon kit kíván felelőssé tenni mindazért, amit a VMSZ által delegált egészségügyi államtitkár, dr. Vickó Ferenc vezetésével valósítottak meg?, teszi fel a kérdést közleményében a VMDK.
A falusi rendelők takaréklángra helyezése, az alapellátás leépítése nem a semmiből jött – mindez annak az egészségpolitikai irányvonalnak a következménye, amelyet saját kormányzati pozícióik révén évek óta támogatnak, állapítják meg.
Különösen visszás, hogy dr. Úri Emese – mint a zombori dr. Đorđe Lazić Egészségház igazgatója – most olyan szolgáltatásokat hiányol a vidéken, amelyeket saját döntései nyomán szüntettek meg. Mielőtt a parlamentben panaszkodik, válaszolhatna:
Miért nem működnek a liftek a nemrég felújított zombori egészségházban? Miért hullik a vakolat? Hol van az akadálymentesítés, amit törvény ír elő?
A VMDK felszólítja a VMSZ politikusait, hogy a színjáték helyett vállalják a felelősséget azokért a döntésekért, amelyek ma az egészségügy siralmas állapotához vezettek Vajdaság-szerte, áll a közleményben.
A felsohegyi egészségház (Fotó: SZMSZ)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!