Százötven millióból aszfaltoznak utakat Szabadkán

Százötven millióból aszfaltoznak utakat Szabadkán

Két szerződés alapján Szabadka összesen 153,5 millió dinár értékű támogatásban részesült a tartományi kormánytól, amelyből 150 millió dinárt közutak építésének megvalósítására fordítanak, míg a fennmaradó 3,5 millió dinárt a Városi Könyvtár korszerűsítésére szánják.

A támogatás legnagyobb részét – 150 millió dinárt – a város területén történő közutak építésére fordítják, amivel javítják a helyi és regionális összeköttetést, valamint növelik a közlekedésbiztonságot is, írja Subotica.com. Ez egy átfogó terv része, amely szerint 17 vajdasági városban és községben kerül sor az utak korszerűsítésére, beleértve a kerékpárutakat is.

Az infrastruktúrába történő beruházások mellett a Tartományi Kormány 250 millió dinárt különített el a vajdasági kulturális kínálat fejlesztésére is. Ebből Szabadka 3,5 millió dinárt kapott a Városi Könyvtár korszerűsítésére és felszerelésére, ami hozzájárul majd egy modernebb tér kialakításához a könyvek és a tudás szerelmesei számára.

A szerződéseket a város nevében Stevan Bakić polgármester vette át, aki hangsúlyozta, hogy ezek a támogatások nagy jelentőséggel bírnak Szabadka további fejlődése szempontjából. Azt, hogy pontosan melyik utak aszfaltozására költik a támogatást, egyelőre nem közölték.

A tartomány össztámogatása egyébként 2,64 milliárd dinár, amelyet 33 vajdasági projekt között osztottak szét.

_____________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!