„A szerbiai polgárokat még soha nem alázták meg annyira, mint a Szerb Haladó Párt uralma idején, és a hatalmon lévők úgy viselkednek, mintha kisajátították volna az államot. De többé nem fogadjuk el ezt a viselkedést, mert a mi szép Szerbiánk minden emberé, és nincs idő a várakozásra”, mondta a Szerbiai Népi Mozgalom (NPS) elnöke, Miroslav Aleksić Nagykikindán.
Hangsúlyozta: „Meg kell változtatnunk a dolgokat, és ennek érdekében kormányváltásra van szükség. A rendszert nem változtathatják meg azok, akik lerombolták, degradálták az intézményeket és szétzilálták a társadalmat – tőlük nem várható előrelépés vagy jólét.”
Aleksić kiemelte, hogy Szerbiának minden erőforrása megvan ahhoz, hogy gazdag és rendezett ország legyen, de hiányoznak azok az emberek, akik képesek lennének a rendszert irányítani, és kiaknázni az ország összes lehetőségét. Hozzátette: a mezőgazdaság az egyik kulcsfontosságú fejlődési potenciál, de ez az ágazat hanyatlik, emiatt pedig a falvak elnéptelenednek.
Elmondta, hogy az NPS azt javasolja: a mezőgazdaságra fordított költségvetés a szerb költségvetés minimum 10 százaléka legyen, és az adott évben ténylegesen el is költsék ezeket az eszközöket. Szükség van a termelők számára kiszámíthatóságra és biztonságra, valamint minden eljárás egyszerűsítésére.
Aleksić emlékeztetett arra is, hogy az NPS megalapította a Korrupcióellenes Csoportot, amely többek között Nagykikindáról is kapott bejelentést a montenegrói Prčanjban található városi üdülővel kapcsolatban. Ez az ingatlan nem a hatalmon lévő egyének magántulajdona, hanem minden kikindai közös tulajdona – a helyi hatalom azonban el akarja adni.
„Ezzel az üggyel is foglalkozni fogunk, és eljuttatjuk a megfelelő intézményekhez. Ti pedig harcoljatok, és ne engedjétek, hogy olyan dolgokat tegyenek, amelyeket már nem lehet visszafordítani – ahogyan az Kelet-Szerbiában történt, amit ez a hatalom átadott a kínaiaknak” – mondta Aleksić.
_____________________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!