135 kormánypárti újságíró írta alá azt a kiáltványt az Informer bulvárlapban, amelyben egy új szervezet – a Szerbiai Újságírók Szövetsége (ANS) – megalapítására szólítanak fel – közölte a Szerbiai Újságírók Egyesülete (UNS).
Az UNS beszámolója szerint az aláírók a kormánypárti bulvárlapok – Informer, Alo, Kurir, Srpski Telegraf, Novosti – és kormánypárti televíziók – Pink, Prva, B92, Happy, Studio B, Euronews Srbija – munkatársai közül kerülnek ki. Az aláírók között szerepel a Szerbiai Rádió és Televízió híradójának egyik szerkesztője is.
A kiáltványban szóba kerül az ANS alakuló közgyűlése is, de az aláírók nem jelölték meg, hogy mikor és hol tartják majd meg ezt az eseményt.
„Sokan az aláírók közül olyan médiamunkások, akik évek óta más újságírókat helyeznek célkeresztbe, és többnyire olyan médiumoknál dolgoznak, amelyek nyíltan támogatják a Szerb Haladó Pártot és Aleksandar Vučićot” – emlékeztet az UNS.
Ennek ellenére azt állítják, hogy „kompromisszumok nélküli védelmet” fognak nyújtani minden újságírónak, „mint az újságírás szabadsága és integritása elleni eddigi legerősebb nyomás utolsó bástyái”.
A kezdeményezés aláírói azonban nem részletezték, hogy pontosan honnan is érkeznek ezek a nyomások az újságírókra.
„Ez a kezdeményezés a felelősségért és az újságírók védelméért folytatott harcot jelenti az ellen az erőszak ellen, amely el akarja pusztítani az újságírói hivatás egyetlen fegyverét – a szabadságot és a függetlenséget” – olvasható a lapban megjelent cikkben.
Azt is hangsúlyozzák, hogy „az újságírás nem lehet és nem is szabad, hogy eszköz legyen a vállalatok vagy érdekcsoportok kezében”.
A politikai befolyás kérdését – az UNS megjegyzése szerint – nem kommentálták.
„Az újságírás közérdekű tevékenység, az újságíróknak pedig szabadon kell tudniuk kutatni, tudósítani és azok hangját hallatni, akiknek nincs lehetőségük megszólalni” – fogalmaznak a kormánypárti újságírók.
Szerintük elérkezett az a pillanat, amikor „a médiatér egyre inkább azok játékszerévé válik, akik a közvélemény manipulálására törekednek” – bár nem tisztázták, hogy vajon azokra a médiumokra gondolnak-e, amelyeket ők maguk vezetnek vagy amelyekben dolgoznak.
Ehelyett azt közölték, hogy „eljött az idő, hogy kiálljanak és elfoglalják a helyüket, amely őket illeti”.
Az ANS aláírói között szerepel többek között:
Milomir Marić, a Happy TV főszerkesztője,
Dragan J. Vučićević, az Informer tulajdonosa,
Goran Gmitrić, a Pink TV hírműsorainak szerkesztője,
Jovana Jeremić, a Pink TV műsorvezetője,
Gordana Uzelac, a Pink TV újságírója,
Minja Miletić, az Euronews Srbija regionális igazgatója,
Branka Lazić, az Informer újságírója,
Marija Stamenić, a Prva TV reggeli műsorának műsorvezetője,
Olivera Zekić, az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület korábbi elnöke,
Ivan Radovanović, az Informer és az Euronews Srbija publicistája,
Dragan Karadžić, a B92 TV főszerkesztője,
Živorad Nikolić, korábbi RTS- és Pink-műsorvezető, később az SNS belgrádi képviselője,
Milan Nedić, a Radio Beograd főszerkesztője,
Milica Nedić, az RTS 2-es híradójának szerkesztője és műsorvezetője,
Predrag Sarapa, a Pink TV műsorvezetője,
Laza Bakmaz, az RTV nyugállományba vonult sportriportere…
Azt állítják, hogy „a kiáltványukat több mint 1000 újságíró és szerkesztő támogatja Szerbia-szerte”.
_____________________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!