Aleksandar Papić üzletembert, akit február elején tartóztattak le annak a gyanújával, hogy részt vett a Szerbiai Villanygazdaságból (EPS) történő pénzek kiszivattyúzásában, kiengedték a vizsgálati fogságból.
A közlemény szerint Papićot még a múlt héten engedték ki a fogdából és lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el számára.
A belgrádi fellebbviteli bíróság tanácsa május 11-én két hónappal hosszabbította meg Papić vizsgálati fogságát, de egy hónappal később a fellebbviteli bíróság másodfokú testülete megmásította a végzést és a vizsgálati fogságot házi őrizetre módosította, elektromos nyomkövető viselésével, tudta meg az Insajder.
Aleksandar Papić február 12-e óta volt vizsgálati fogságban, amikor a nagy csinadrattával beharangozott korrupcióellenes harc során letartóztatták.
Ugyanez az ügy miatt vették őrizetbe Milorad Grčićet is, aki a letartóztatásakor Obrenovac közésg polgármestere volt, korábban pedig az EPS vezérigazgatójaként dolgozott. Az ő vizsgálati fogságát május 24-én szüntették meg és jelenleg szabadlábon védekezik.
Grčićet és Papićot, 13 másik személlyel együtt azzal gyanúsítják, hogy kiszivattyúzták a pénzeket a Szerbiai Villanygazdaságból, és így több millió euróval károsították meg a vállalatot.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!