A nyár beköszöntével ijesztő arról olvasni, hogy valaki egy strandon elkapott fertőzésbe halt bele. Pedig éppen ez történt a minap, amikor a térség szinte minden médiuma beszámolt róla, hogy elhunyt az a tizenegy éves kisfiú, akit egy ritka és halálos parazita fertőzött meg.

Meghalt egy 11 éves kisfiú, aki fürdőzés közben agyevő amőbával fertőződött meg

Az eset kisebb pánikot váltott ki, amit biztosan táplált az is, hogy a fiú azután fertőződött meg, hogy egy fürdőben járt. Márpedig a nyár bekövetkeztével biztosan sokan terveznek strandra menni.

Csilek András infektológus segítségével a hvg.hu utánajárt, hogy valóban van-e okunk aggodalomra, vagy továbbra is nyugodtan csobbanhatunk a nagy melegben. A cikkből az is kiderül, hogy mit lehet tudni a hírekben agyevő amőbának nevezett parazitáról.

Egy extrém ritka fertőzésről beszélünk, amely alig-alig követelt áldozatokat az elmúlt évtizedekben – mondja a szakértő, akinek az állítását a statisztikák is alátámasztják. Ugyanis az amerikai országos orvostudományi könyvtár oldalán elérhető 2021-es tanulmány szerint világszerte mindössze 400 esetről számoltak be azóta, hogy 1965-ben először feljegyezték, hogy valaki az amőba áldozata lett. Bár azt a szakirodalom és Csilek is kiemeli, hogy a tényleges szám ennél valamivel magasabb lehet a félrediagnosztizált vagy nem jelentett esetek miatt.

A tanulmány szerint 39 országban fordult elő eddig a fertőzés, leggyakrabban az USA-ban, Pakisztánban, Mexikóban, Ausztráliában, Csehországban és Indiában – feltehetően a meleg éghajlat és a szennyezett vízhez való kitettség miatt.

Bár az agyevő amőbaként emlegetett fertőzés rendkívül ritka, időről időre mégis komoly riadalmat kelt, nem véletlenül, hiszen a megbetegedés szinte mindig halálos kimenetelű. Az infektológus kifejtette, hogy ennek elsősorban az az oka, hogy a Naegleria fowleri nevű amőba, amelyre a közbeszéd agyevő amőbaként hivatkozik, egy agyhártya- és agyvelőgyulladást idéz elő, amelyre jelenleg nincs hatékony gyógymód.

„Az amőba az arcüregen keresztül jut el az agyig, ahol az agyhártya védtelen vele szemben” – magyarázza Csilek. Hozzáteszi: mivel a fertőzés szinte mindig gyorsan előidézett halállal végződik, így van egy bulváros felhangja az eseteknek, erre utal az is, hogy agyevő amőbaként hivatkoznak rá, de kihangsúlyozta, hogy nem tartja valószínűnek, hogy a mostani tragédia egy leendő trendet idézne elő.

Az kifejezetten ritka, hogy valakinek egy strandon kerül a szervezetébe az amőba, hiszen a parazita természetes élőhelyei közé elsősorban a hőforrások, tavak, folyók és édesvizű állóvizek tartoznak. Bár kimutatták már ivóvízhálózatokban és rosszul karbantartott termálmedencében is, de alapvetően a szűrés és a klórozás, illetve más fertőtlenítési eljárások jelentősen csökkentik vagy megszüntetik a fertőzés kockázatát.

Csilek szerint mivel a fertőzés nem szájon át, hanem kizárólag az orron keresztül történik és csak akkor, ha mélyen az üregbe kerül az amőba – aminek ráadásul a vízben sem egyenletes a koncentrációja –, így gyakran csak egyetlen ember fertőződik meg vele. A szakember azt is elmondta, hogy emberről emberre nem terjed át a parazita, illetve rendkívül speciális körülmények kellenek az életben maradásához.

Az infektológus összefoglalásként kifejtette, hogy a fertőződés tünetei közé tartozik a magas láz, hányinger és hányás, esetleg epilepsziás roham, illetve tudatzavarral és eszméletvesztéssel is társulhat. Mindössze néhány napon belül okozhat halált, de megnyugtatólag ismét hangsúlyozta, hogy ő maga nem találkozott még amőba általi megbetegedéssel, és valószínűleg nem is fog, hiszen rendkívül ritka.