Nagy Bocsánatkérő Show – ezzel a címmel jelentette be Pressburger Csaba, az Észverés szerkesztője és műsorvezetője következő műsorának témáját.
Pressburger azok után döntött úgy, hogy műsort szentel ennek a témának, hogy Pásztor Bálint tegnap felszólította a „károgókat”, a „legyintőket”, a „lemondókat”, a „kákán is csomót keresőket” (aka picsogókórus), hogy kérjenek bocsánatot a magyar kormánytól, a VMSZ-től és a Prosperitati Alapítványtól, ugyanis – szerinte – hazudtak, amikor azt állították, hogy a (VMSZ által kidolgozott és a Fidesz-kormány által pénzelt gazdaságfejlesztési) program arról szól, hogy „néhány vajdasági magyar legyen még gazdagabb”, hogy „a Vajdasági Magyar Szövetség lenyúlja a pénzt” és hogy „ez a program nem fog a vajdasági magyar közösség itthon maradásához hozzájárulni”.
Nos, mi is úgy érezzük, eljött az ideje, hogy kimondjuk: már bocsánat, de lenne itt néhány apróság…, jegyzi meg Pressburger.
“Érdemes emlékeztetni arra, hogy milyen demográfiai adatok kísérték a nagy gazdaságfejlesztési program elmúlt 10 évét, hogyan szolgálta az „Atlasz hegységnyi lehetőség” még erőteljesebben a politikai-gazdasági klientúraépítést és hogyan járult hozzá ezzel párhuzamosan a szabad gondolat szellemi tereinek leépítéséhez. A napokban felvesszük azt a beszélgetést – két vérbeli károgó vendégszerepeltetésével -, amelyben emlékeztetni fogunk néhány fontos tényállásra és megpróbáljuk árnyalni Pásztor arroganciával átitatott hurráoptimista kijelentéseit” – közölte Pressburger Csaba, az Észverés szerkesztője, műsorvezetője.
VMDK: Nem a bocsánatkérés, hanem az elszámoltatás ideje jött el!
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

