Szerdán délben kezdik meg a személyszállító vonatok a menetrendszerű közlekedést a gyorsvasúton a Belgrád központ – Szabadka – Belgrád központ útvonalon. Az utazás október 12-ig ingyenes, de a jegyet előzetesen le kell foglalni.

Mint arról már írtunk, hétfőtől a Belgrád–Szabadka–Belgrád retúrjegy ára 2.000 dinár lesz.
Ezen az útvonalon Inter City (Soko) és Inter Regio vonatok közlekednek – közölte a Srbija Voz vállalat.

A Belgrád központ állomásról induló első járat Szabadkára az 546-os számú Inter City vonat, amely 12 órakor indul. A Szabadka állomásról induló első járat Belgrád központba a 547-es számú Inter City vonat, amely szintén 12 órakor indul.

Az utasok jegyeiket a pénztáraknál, a Srbija Voz mobilalkalmazásán vagy a hivatalos weboldalon keresztül válthatják meg. Az Inter City (Soko) és Inter Regio járatokon való utazáshoz az utasoknak időben kell gondoskodniuk jegyeikről, mivel ez egyben ülőhelyfoglalást is jelent.

A vonatok szabad helyeiről az utasok a pénztáraknál, a mobilalkalmazáson és a weboldalon tájékozódhatnak.

Ekkor közlekedik és itt áll meg az Inter City

A 18 darab Inter City (Soko) vonat ezen az útvonalon kétóránként közlekedik.

A Belgrád központ állomásról induló kilenc járat indulási ideje: 6:00, 8:00, 10:00, 12:00, 14:00, 16:00, 18:00, 20:00 és 22:00 óra.
A Szabadkáról induló kilenc járat indulási ideje: 6:00, 8:00, 10:00, 12:00, 14:00, 16:00, 18:00, 20:00 és 22:00 óra.

Az Inter City vonatok a következő állomásokon állnak meg: Új-Belgrád, Pétervárad, Verbász (Vrbas nova), Topolya és Szabadka. Itt a menetidő 1 óra 10 perc.

Az Inter Regio menetrendje

Nyolc Inter Regio vonat közlekedik ezen az útvonalon: négy indul Belgrád központból 7:00, 11:00, 15:00 és 19:00 órakor, míg négy indul Szabadkáról 5:00, 9:00, 13:00 és 17:00 órakor.

Az Inter Regio” vonatok a következő állomásokon állnak meg: Új-Belgrád, Újpázova, Ópázova, Inđija, Pétervárad, Zmajevo, Verbász (Vrbas nova), Lovćenac–Kishegyes, Topolya és Újzsednik. A menetidő 1 óra 35 perc.

A többi Inter Regio vonat (számuk: 640, 643, 644, 647, 648, 651, 652, 655, 656 és 657, valamint 615 és 616) csak Péterváradig, illetve Péterváradról közlekedik.

Az újvidéki vasútállomás a továbbiakban zárva tart.

Jegyet csak online, ha itt száll fel

A Zmajevo, Verbász, Lovćenac–Kishegyes, Topolya és Újzsednik állomásokon nem lesz jegyértékesítés sem pénztárban, sem automatán keresztül, ezért az utasoknak ajánlott jegyüket a mobilalkalmazáson keresztül megvásárolni.

Jegyet kell foglalnia, ha ingyen szeretne vonatozni Belgrádig


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!