A kutatók mérföldkőnek tartják az eljárást, melyben sebészek genetikailag módosított disznómájat ültettek be egy élő emberi betegbe – ez az első ilyen dokumentált eset. A Journal of Hepatology folyóiratban megjelent tanulmány szerint a beteg 171 napig élt, bizonyítva, hogy a disznómáj képes alapvető funkciókat ellátni az emberi szervezetben, ugyanakkor komoly komplikációk is felléptek – írja az Euronews cikkére hivatkozva a 444.hu.
Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint évente több ezren halnak meg májátültetésre várva. A tudósok abban reménykednek, hogy az állati szervek használata előrelépést jelenthetnek ezen a területen.
A páciens egy 71 éves férfi volt, akinek hepatitisz B okozta májbetegsége és májrákja is volt. A férfi emberi májat nem kaphatott, ezért az orvosok egy génmódosított törpedisznó májját ültették be, amelynek a génállományát azért változtatták meg, hogy csökkentsék a kilökődés kockázatát és biztonságosabbá tegyék a véralvadást.
Az első hónapban a transzplantált disznómáj jól működött. A máj epét és fontos véralvadási fehérjéket termelt, és nem mutatkozott azonnali kilökődésre utaló jel. A 38. napon azonban súlyos szövődmény lépett fel. A kezelések segítettek a férfin, aki azonban a 171. napon meghalt.
Fotó: Pixabay
–––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

