Szabadkán négy nyelv van hívatalos használatban, mégis roppant kellemetlen tapasztalata volt október 9-én a Trans-Jug egyik tolóablakánál egy szabadkai polgárnak: nem csak a nyelvhasználat miatt, hanem az ügyintézés menete és más hiányosságok miatt is panaszt tett a vállalatnál.

A Trans-Jugnak küldött és a közösségi hálón megosztott levelét teljes egészében közöljük.

„Önöknél jártam tegnap, 2025. október 9-èn. Kellemetlen beszélgetésem volt az első tolóablaknál dolgozó fiatal hölggyel. Amikor megszólaltam magyarul, nagyon erélyesen és fennhangon kijelentette, hogy szerbül kell beszélnem, amikor kértem, jöjjön egy kollégája, aki beszéli a községünk területén hivatalosan elfogadott magyar nyelvet, szó szerint nevetve kijelentette, hogy náluk SENKI nem beszéli ezt a nyelvet.

– Kértem, hogy a régi Subus jegyemről, ahogyan március óta ígérik, tegye át a fennmaradt összegemet az új Trans-Jug elektromos kártyámra, akkor kijelentette, hogy az úgy ment (de csak szeptember folyamán csinálták), hogy meg kellett adni a bankadatokat, igazolványadatokat, kérvényt kellett kitölteni stb.

– Kérdezném, hogy milyen jogon van egy tolóablaknál dolgozó munkás fölhatalmazva arra, hogy pár száz dinár végett kikérje a személyes adataimat, a bankkártyámat stb.? Tudomásom szerint ezeket a dokumentumainkat csak az állami önigazgatás alkalmazottai (és a bankban dolgozók), valamint a rendőrség alkalmazottai kérhetik. Így inkább lemondok a pénzemről, ami a kártyán fennmaradt.

– Miért nincsenek kinyomtatott menetrendek? Megvásárolnánk őket, ugyanis az alkalmazott nagyon gyorsan ès megjegyezhetetlenül lesorolt valamit, amit megjegyezni nem lehet ott a helyszínen.

– A telefont csak nagyon ritka esetben veszik fel.

– Panaszkönyvük nincs. A problémáját írja le e-mailben – mondta a hölgy. Megtettem hónapokkal ezelőtt, de válaszra sem méltattak.

– Miért nem létezik nyugdíjas bérlet? 63 éves nyugdíjas vagyok. Semmi kedvezményet nem tudok igényelni a hónapos bérletre!

Kérem a Trans-Jug vezetőségét és a városi közigazgatást, hogy orvosolják ezen hiányoságukat gyorsan.”

„A Subotica Trans raktára bangladesiek szálláshelye lett”

Fotó: Maglocistac

–––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!