A Szerb Haladó Párt (SNS) ma nagyszabású választási nagygyűlést tart Újvidéken. A nagygyűlésre először kerül sor azóta, hogy a vasútállomáson megtörtént a tragédia, amelyben 16 ember életét vesztette. Az Egyetemista lista fontos felhívást intézett a város lakóihoz, amelyben arra kérte őket, hogy őrizzék meg nyugalmukat. A lista vezetője, Ilija Srdanović kijelentette, hogy az esetleges erőszakos cselekményekért nem lehet felelőssé tenni az egyetemistákat és az őket támogató polgárokat.
Ilija Srdanović, az Egyetemista lista vezetője Facebook-oldalán azt írta, hogy Újvidék az elmúlt két évben már elégszer bizonyította bátorságát és méltóságát.
„Olyan információink vannak, amelyek szerint a mai rendezvényen mesterségesen előidézett provokációkat terveznek. Az Újvidék utcáin esetlegesen bekövetkező erőszakos cselekményeket nem lehet és nem is szabad a mi mozgalmunknak tulajdonítani, hiszen az erőszak ellentétes azokkal az értékekkel, amelyeket mozgalmunk megalakulása óta képviselünk” – jelentette ki Srdanović.
Egyúttal arra kérte az újvidékieket, hogy ma maradjanak otthon, vagy látogassák meg a városon kívül élő barátaikat, és hagyják figyelmen kívül a városközpontban zajló eseményeket.
„Az október 25-én kezünkbe vett toll a legnagyobb erőnk. A szabadság még soha nem volt ilyen közel” – hangsúlyozta Srdanović.
Az Egyetemista lista korábban hivatalos közleményben is figyelmeztetett arra, hogy a Szerb Haladó Párt Szabadság téren tartandó rendezvénye indulatokat válthat ki azokból, akik továbbra is felelősségre vonást követelnek a vasútállomási tragédia miatt, és emiatt szükségét érezhetik annak, hogy hangot adjanak tiltakozásuknak.
„Újvidék, többé senkinek sem kell bizonyítanod a bátorságodat! Ez a város csaknem két éve él együtt a vasútállomás előtetője alatt elvesztett emberéletek miatti fájdalommal. Az újvidékiek csaknem két éve kiállnak egymás mellett, követelik az igazságot, és nem hajlandók felejteni” – állt a csütörtökön közzétett közleményben.
Az egyetemisták hangsúlyozták, hogy komoly figyelmeztetéseket kaptak előre megtervezett provokációkról, megrendezett incidensekről és erőszakos cselekményekről, amelyekre a pénteki nagygyűlés alatt és után kerülhet sor, majd ezeket az egyetemisták és a polgárok által elkövetett erőszakként próbálhatják bemutatni.
„Tudjuk, milyen nehéz tétlenül szemlélni, amikor a városotokban annak a pártnak a rendezvényét tartják, amelynek tisztségviselőitől csaknem két éve követelitek a felelősségre vonást. De nem akarjuk, hogy bárki kihasználja a haragotokat, a fájdalmatokat és a küzdelmeteket. Ezért arra kérünk benneteket, hogy holnap ne keveredjetek összetűzésekbe, és ne tulajdonítsatok jelentőséget a meghirdetett rendezvénynek. Nem azért, mert félünk, hanem azért, mert egyetlen politikai leszámolás sem ér annyit, mint a biztonságotok” – üzente az Egyetemista lista.
Hozzátették, hogy Újvidék már számtalanszor bizonyította bátorságát, és senkinek sincs joga azt követelni a város lakóitól, hogy ezt újra megtegyék.
„Nem kell holnap egymással szemben felsorakoznunk a Szabadság téren. Akaratunkat október 25-én, a szavazóhelyeken fogjuk kinyilvánítani. Addig is vigyázzunk egymásra. Újvidék már túl sokat szenvedett ahhoz, hogy megengedjük: a fájdalmát újabb összecsapások előidézésére használják fel” – áll az Egyetemista lista hivatalos közleményében.
Újvidék főterén Aleksandar Vučićra várva (Fotó: 021.rs)
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal

