A szerbiai gazdák fennmaradásáért küzdő kezdeményezés (IZOPS) élesen bírálja, hogy a Szerb Haladó Párt (SNS) pénteki újvidéki nagygyűlésén a traktorok felvonultatásával próbálják a mezőgazdasági termelők széles körű támogatásának látszatát kelteni, adta hírül a 021.rs portál.
A szervezet visszautasítja, hogy az Újvidék utcáin megjelenő traktorsorokat a szerbiai gazdák kormánypárt iránti spontán kiállásaként állítsák be. Mint hangsúlyozzák, attól, hogy egy traktor az utcán van, még nem jelenti azt, hogy a tulajdonosa támogatja a pártot.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Az IZOPS közleménye szerint az éjszaka és a reggeli órákban Újvidékre szállított traktorok között mezőgazdasági vállalatok járművei, valamint olyan gazdák gépei is vannak, akik különböző módokon függnek az állami intézmények döntéseitől. A szervezet emlékeztetett arra, hogy a sajtóban korábban olyan információk is megjelentek, amelyek szerint a vajdasági SNS-bizottságoknak előírt létszámkvótákat kellett teljesíteniük a rendezvényre, illetve a közszférában dolgozókat is nyilvántartásba vették a politikai összejövetelen való részvétel céljából. Szerintük a gazdák felvonultatása is ebbe a sorba illeszkedik.
A kezdeményezés terepről származó információkra hivatkozva azt állítja, hogy csak kevés gazda csatlakozott önként a traktoros menethez. Értesüléseik szerint egyeseknek akár 500 eurós juttatást és 50 liter üzemanyagot is felajánlhattak traktoronként a részvételért.
Az IZOPS hangsúlyozta, hogy ezeket az értesüléseket egyelőre a helyszínről kapott információként közlik, és felszólítják az illetékes intézményeket, valamint a sajtót, hogy ellenőrizzék az állítások hitelességét.
A szervezet különösen aggasztónak tartja azokat a jelzéseket, amelyek szerint nyomást gyakorolhatnak egyes gazdákra és vállalkozásokra. Ez azokat is érintheti, akik állami támogatásoktól, visszatérítésektől, pályázatoktól vagy más, a párt irányítása alatt álló állami szervek döntéseitől függenek.
„Ha a támogatás önkéntes, akkor nincs szükség kvótákra, nyomásgyakorlásra, pénzre vagy üzemanyagra” – fogalmaztak.
A traktorok műszaki állapotát is ellenőriztetnék
A szervezet a nyilvánosan elérhető felvételekre és sajtóbeszámolókra hivatkozva azt írta, hogy a traktoros oszlopok éjszaka, égő fáklyákkal indultak Újvidék felé. Egy, a rendezvényt támogató médium a fáklyákat az Újvidék felé vezető „támogatói út” részeként mutatta be. A traktorok reggel rendőri kísérettel érkeztek a városba, majd elfoglalták a Mihajlo Pupin sugárút két forgalmi sávját, megbénítva a belvárosi közlekedést.
Az IZOPS szerint a helyszínről olyan információk is érkeztek, amelyek alapján a menetben részt vevő traktorok egy részén nem volt megfelelő rendszámtábla, vagy műszaki állapotuk nem tette volna lehetővé a biztonságos közúti közlekedést. A szervezet felszólította a rendőrséget, hogy ellenőrizze ezeket az állításokat, és tegye közzé az ellenőrzések eredményét.
„A rendszámtábla és a műszaki állapot kérdése nem függhet attól, hogy a jármű melyik rendezvényre tart” – hangsúlyozták.
A gazdák szerint jól ismerik, hogyan viszonyul hozzájuk az állam, amikor nincs pártzászló a traktorukon. Amikor az üzemanyagárak, a felvásárlási árak, az állami tartozások vagy a termelési feltételek miatt tiltakoznak, ellenőrzik a járműveiket, igazoltatják őket, és a kisebb közlekedési szabálysértésekért is megbüntetik a résztvevőket.
„Ma egészen más képet látunk: traktoros oszlopok érkeznek rendőri kísérettel Újvidék központjába. Nem kiváltságokat kérünk, hanem azt, hogy mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkozzanak” – közölte az IZOPS.
A szervezet szerint ha a rendőrség megbüntet egy gazdát azért, mert a tiltakozó menetben áthajt a piros lámpán vagy más szabálysértést követ el, akkor ugyanezeket a szabályokat az SNS rendezvényére tartó traktorosokra is alkalmazni kell. Ugyanígy a rendszámokat és a műszaki állapotot is ellenőrizni kell, és a mezőgazdasági gépek városi közlekedésére vonatkozó korlátozásokat sem lehet félretenni pusztán azért, mert a célállomás egy politikai nagygyűlés.
„A gazdák nem politikai rendezvények díszletei, a traktor pedig nem pártkellék. A szerbiai termelők pontosan tudják, mennyibe kerül az üzemanyag, a műtrágya, a vetőmag és a gépek karbantartása. Azt is tudják, milyen nehéz támogatáshoz jutni, értékesíteni a terményt és fenntartani a gazdaságot. Nem fogjuk hagyni, hogy néhány politikailag megszervezett traktoros menetet az egész vidék hangjaként tüntessenek fel” – jelentették ki a kezdeményezés tagjai.
Traktorok az újvidéki nagygyűlésen (Fotó: 021.rs)

