Az Független Elektronikus Médiumok Szövetsége (ANEM) feljelentést tett a Csúcstechnológiai bűnözés elleni ügyészségen a Danas című lap szerkesztőségében dolgozó munkatársak ellen irányuló halálos fenyegetésekről.

A fenyegetéseket egy, az adott médium portálján megjelent cikkhez fűzött hozzászólásokban tették közzé, írja a 021.rs.

Az ANEM közleményében hangsúlyozta, hogy ezek az üzenetek „közvetlen fenyegetést jelentenek, és veszélyeztetik az újságírók, valamint más médiamunkások biztonságát”, és felszólította az illetékes hatóságokat, hogy haladéktalanul vizsgálják ki az ügyet, azonosítsák és szankcionálják azt az elkövetőt, aki az újságíróknak „nyugtalanító és rémisztő halálos fenyegetéseket” küld.

A szervezet emlékeztetett arra, hogy nem ez az első eset, hogy fenyegetéseket kap a Danas szerkesztősége. Nemrég a lap újságírója, Vojin Radovanović üzenetet kapott, amelyben azt állították, hogy „a fekete kéz megjelölte”, azonos tartalmú üzeneteket pedig ugyanarról a fiókról kaptak Smiljana Milinkov, az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Újságírás Tanszékének vezetője, valamint még legalább két másik oktató, egy újságíró és egy politikai aktivista is.

Az ANEM hozzátette, hogy a Danas, az N1, a Nova és az Insajder szerkesztőségei közösségi média felületein is kaptak olyan üzenetet, amelyben arra figyelmeztették őket, hogy „készüljenek, nehogy megismétlődjön a Charlie Hebdo eset”, amit a francia szatirikus lap szerkesztősége elleni támadás ihlette, és komoly fenyegetésnek tekintenek.

„Emlékeztetünk, hogy a Danas szerkesztősége már 2022 végén is brutális fenyegetést hasonló utalásokkal, ezért több hétig rendőri védelem alatt álltak. Az üzenet, amely anonim szolgáltatáson keresztül érkezett, részletesen leírta, hogyan kívánják likvidálni az újságírókat. A nyomozóhatóságok és a nemzetközi jogi segítség ellenére a mai napig az elkövető nem került azonosításra, és nem büntették meg” – nyilatkozta Veran Matić, az ANEM igazgatótanácsának elnöke.

„Tanúi vagyunk annak, hogy az esetek büntetlensége és a megoldatlan ügyek számának növekedése közvetlenül hozzájárul az újságírókat érő fenyegetések és támadások számának gyors növekedéséhez” – tette hozzá Matić.

Az ANEM figyelmeztet, hogy a szerbiai újságírók biztonsága az elmúlt évben „nagy mértékben veszélyeztetve volt, és a feljegyzett fenyegetések és nyomásgyakorlások száma aggasztóan magas, példátlan a modernkori Szerbia történetében”.

A közlemény újra felszólítja az illetékes intézményeket, hogy védjék meg az újságírókat, és biztosítsák számukra a zavartalan munkavégzést, valamint a legmagasabb állami tisztségviselőket és bulvárlapokat is, „hogy hagyjanak fel a kritikus médiumok elleni kampányokkal, mert ezzel tovább ösztönzik az újságírókkal szembeni agressziót”.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!