A közvetítő ügynökségeken keresztül Szerbiában foglalkoztatott egyiptomi munkások esete súlyos példája a munkavállalói és emberi jogok rendszerszintű megsértésének, amely közvetlenül veszélyezteti a hazai munkavállalókat és az egész társadalmat is, közölte az „Egyiptomi munkások Szerbiában” elnevezésű informális csoport.

„A munkásoktól blankó váltókat vettek el, amelyek nem jogi biztosítékként szolgálnak, hanem kényszerítésre és alárendelésre használt eszközök. Céljuk az, hogy a munkavállalók ne merjenek tiltakozni, szervezkedni vagy jogaikat követelni, mivel adósságokkal, bírósági eljárásokkal és családjaik Egyiptomban való egzisztenciális ellehetetlenítésével fenyegetik őket. Ez a mechanizmus lehetővé teszi a munkaerő-dömpinget, az extrém alacsony béreket és a munkások teljes ellenőrzését” – áll a közleményben.

Hozzátették, hogy a gyakorlatban egy ilyen rendszer lehetővé teszi a szerbiai munkáltatók számára az adók és járulékok elkerülését, mivel a munkavállalók gyakran nagyrészt készpénzben kapják meg bérüket, a törvényeket megkerülve.

„Ez közvetlen kárt okoz Szerbia költségvetésének, a szociális és egészségbiztosítási rendszereknek, valamint minden olyan munkavállalónak, aki a törvényeknek megfelelően dolgozik. Ez nem a ‘külföldi munkavállalók’ problémája, hanem a teljes szerbiai munkásosztályé” – értékelték, a Beta hírügynökség jelentése szerint.

Elmondták, hogy egyes egyiptomi munkások sztrájkba léptek és jobb munkakörülményeket követeltek, ezt követően a munkáltató kijelentette őket a társadalombiztosításból, majd a rendőrség – a munkáltató utasítására, valódi jogvédelem és a tényállás bizonyításának lehetősége nélkül – visszavonta vízumukat és kitoloncolási eljárást indított ellenük.

„Ezzel gyakorlatilag megfosztották őket a szerbiai jogvédelemhez való joguktól, és ellehetetlenítették minden küzdelmüket a törvényes és méltányos munkafeltételekért” – áll a közleményben.

Úgy értékelték, hogy ennek a gyakorlatnak egyértelmű célja van: „minden jövőbeni munkásszerveződés megfélemlítése és megelőző elfojtása”.

„Elutasítjuk azokat a kísérleteket, amelyek a felelősséget a külföldi munkásokra hárítják. A szerbiai alacsony bérekért és rossz munkakörülményekért kizárólag a szerb munkáltatók felelősek, akik gyanús közvetítő ügynökségekkel összefonódva – köztük olyanokkal is, amelyek hamisan ’tekintélyesnek’ tüntetik fel magukat – tudatosan rombolják a munkavállalói jogokat, és az egész munkásosztály ellen intéznek támadást” – hangsúlyozzák a közleményben.

Hozzátették, hogy a csoportot Egyiptomban képviselő ügyvéd jogi lépéseket tett az ügyben, mivel az ottani ügynökség keresetet indított a munkások ellen.

Végezetül felszólították a szakszervezeteket, a civil szervezeteket, a hallgatókat, a médiát és minden polgárt, hogy nyújtsanak támogatást az egyiptomi munkásoknak.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!