Bizonyára mindenki értesült arról, hogy Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke közösségi oldalán bejelentette, „telefonon beszélt Magyar Péter elnök úrral, a személyes egyeztetést pedig, a vajdasági magyar közösségérdekében, még miniszterelnökké történő beiktatása előtt, Budapesten meg fogják kezdeni”.
A rövidesen sorra kerülő találkozó tényét megerősítette Magyar Péter is, aki szintén a közösségi oldalán jelentette be, „Pásztor Bálinttal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével és Gubik Lászlóval, a szlovákiai Magyar Szövetség elnökével tárgyalt, és meghívta őket jövő hétre Budapestre, hogy személyesen tájékoztassa őket a TISZA-kormány nemzetpolitika elképzeléseiről.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
A Szabad Magyar Szó közéleti személyeket szólaltat meg, akik elmondják véleményüket arról, hogy tartanak-e attól, hogy létrejön egyfajta Magyar-Pásztor paktum, amelynek következményeképp minden ugyanúgy folytatódik a vajdasági magyar politikában és közéletben, ahogyan eddig volt?
Papp Árpád, néprajzos-muzeológus, a szabadkai Városi Múzeum munkatársának gondolatai:
Megboldogult édesanyám bolti kereskedő volt, közérthetőbben eladó. Évente több alkalommal került sor – náluk is – leltározásra. Ekkor bezárt, pontosabban nem nyitott ki az adott bolt, mert meg kellett állapítani a raktárkészlet állapotát, összevetni az eladással, a kettő különbségéből adódó hiányt. Kellemetlen és unalmas munka, azóta – bár más körülmények között – időnként nekem is szembe kell néznem ezekkel a keserves napokkal.
De ez a gondolat édesanyámról és nem rólam szól, hanem arról a tényről, hogy meghatározott időszakonként szükség van számvetésre, elszámolásra. Mert enélkül nem lehet tovább haladni, pontos megállapítást tenni. Ilyenkor – egy tisztességes világban – semmit sem ér a félrebeszélés, a fölényes és lekezelő, de inkább lekezelő vigyor (mosoly), a hazudozás. Nem kell azon nagyon meglepődnünk, hogy a névleg értünk dolgozó helyi, magyar előjelet viselő pártok minden körülményben megtalálják a számításukat, valakinek a szekerét tolják, hűségesnek tűnnek. Politizálásuk lényege: fennmaradni, minden áron, mert ez elemi, egzisztenciális érdekük. Ha jól szólaltatják meg a hangszert, akkor az áthallik a határ túlsó oldalára is, ami mondjuk egy kisebbségi párt esetében alapvető szempont.
Egy dolog sikkad el, ez a közösség, amit ugyancsak eme jól felfogott (magán)érdek mentén tönkretettek, lezüllesztettek, a maguk képére formáltak: hagyták a uralkodóvá válni a személyeskedést és kisstílű talpnyalók hízelgését alaphanggá duzzadni. Előbb-utóbb pedig elhitték, hogy nélkülözhetetlenek.
Ezúttal az elszámoltatás reményét az anyaországi választások eredményeként fellépő, a Tisztesség és Szabadság ideáját zászlóra tűző párt képében véljük felfedezni. Csak sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy mi, helybeli magyarok gyengék voltunk megtenni ugyanazon fogalmak mentén az elszámoltatást végrehajtani.
Tudom, sokan sokat vesztettek az elmúlt évtizedben: ki az állását, ki olcsójánosként alkudott meg. És sokan, nagyon sokan hagytak itt csapot, papot, hogy másutt éljenek. Mit számít hetvenezer magyar? Minden ember és minden magyar számít és a tisztesség és szabadság ideája azért kiált, hogy az elszámoltatás, a leltár megtörténjen. Mindenkiért, de leginkább értünk, megboldogult édesanyámért, a sokezer becsapott emberért.
Kapcsolódó kommentárunk:
