Szinte mindenki, még a kevésbé műveltek is ismerik a prostitúció fogalmát: az emberi test szexuális forgalomba bocsátása, pénzügyi vagy más jellegű haszonszerzés miatt.
De talán a Tisztelt Olvasók egy része nem hallott a prostitúció más formáiról. Léteznek szép számban, de e cikkemben csak az egyikről szeretnék beszélni: nevezetesen a politikai prostitúcióról.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
A pártok arról híresek/hírhedtek, hogy az érdekeik miatt sokszor váltanak koalíciós partnert, vagy a politikai irányvonalat. Viszont akinek volt alkalma akár csak egy kicsit is betekinteni a politikába, az biztos nem ítéli el olyan nagy mértékben ezeket a mindennapi politikai praxisokat. Igazából a politikai érdekek, cselek, érdekérvényesítések a politikai eszközök, melyek nélkül nem lehetne ezt a „szakmát” kellőképpen művelni.
Természetesen itt is vannak íratlan szabályok, vörös vonalak, melyek átlépése már az erkölcstelenség területére sodorja a szervezetet. Minden párt maga határozza meg, hogy meddig mer menni a „politika játékok” határainak szélesítésében. Mi az, ami még „belefér”. Akadnak tradicionális pártok, amelyek amellett, hogy egy bizonyos ideológiát képviselnek a politikai küzdőtér palettáján, szigorúan ügyelnek arra, hogy az arculatukat, hitelességüket és politikai becsületüket megőrizve kivel vállalnak politikai együttműködést, vagy koalíciót – ügyelve, nehogy egy rövid távú, kisebb-nagyobb politikai haszon miatt elveszítsék politikai identitásukat, vagy az őket támogató választók bizalmát.
Ezeknek a „szolid” pártoknak a szöges ellentétét képezik azok a pártok, amelyek nem a demokratikus erkölcsök alapján próbálják érvényesíteni politikai érdekeit. Ezek a pártok lehetnek nagy, meghatározó vagy kis pártok is, melyek csak arra szolgálnak, hogy kiszolgálják politikai vezetőik és a párt szűk holdudvarának személyes érdekeit, pozícióvédését, hatalmát.
Ékes és szinte egyedülálló példa az ilyen típusú, kisebbségi pártra a Vajdasági Magyar Szövetség. Azt is mondhatnánk, hogy extrém példája a politikai prostitúciónak és a politikai perverziónak.
A VMSZ-t hosszú ideig, egészen a haláláig Pásztor István vezette: miután egy párt alkotott Lovas Ildikó szabadkai íróval, már ketten vezették a pártot. Pásztor István halála után, mintha legalábbis Észak-Koreában lennénk, a párt vezetését átvette fia, Pásztor Bálint. Ő Lovas Ildikóval természetesen politikailag leszámolt, így ő nem sokkal Pásztor István halálát követően eltűnt a nyilvánosságból.
Bálint tovább vitte apja örökségét, és egy elvtelen, személyes érdekeken politizáló pártot mentett át.
Az apja ideje alatt a VMSZ megkezdte az együttműködést a Szerb Haladó Párttal. Ugyanazzal a formációval, mely vezetői korábban a Szerb Radikális Párt tagjaként néhány szendvics kíséretében akarták a vajdasági magyarokat elűzni Magyarországra. Párhuzamosan, teljes mellszélességgel kiállt a VMSZ az anyaországot kifosztó Fidesz mellett is, amely mellett kitartott az utolsó másodpercig, a Tisza Pártról pedig tudomást sem akart venni, ha pedig igen, akkor igyekezett lejáratni az új erőket. Mikor április 13-án rájött, mekkorát hibázott, ifjabb Pásztor lóhalálában Pestre sietett, hogy megcsókolja az új hatalom „pecsétgyűrűjét”.
Természetesen az ilyen „prostituált” kisebbségi pártok állandóan azzal védekeznek, hogy mindig a „döntéseket meghozó asztalnál” kell lenniük, hogy képviselhessék a kisebbséget. Ez igazából jól hangzik, és lenne benne némi ráció is, ha nem lenne ellene számos pár érv.
Menjünk sorban: a pártoknak az önmaguk és a közösségük haszna mellett kötelező, hogy mindig előnyben részesítsék az általános és a politikai erkölcsöket. A VMSZ hatalmas összegeket kapott a Fidesz vezette anyaországtól, de attól függetlenül, hogy mire költötte azokat a pénzeket, nem hagyhatta (volna) figyelmen kívül az anyaország lakosainak Fidesz általi kifosztását. Már csak azért sem, mert minden forint, mely Vajdaságba érkezett, nem Orbán Viktor, hanem Magyarország polgárainak volt köszönhető. Most, mikor az enyveskezű kis Napóleon megbukott, Pásztorék úgy gondolták, hogy politikai „testüket” még egyszer eladják, cserébe az anyaországi pénzért és a politikai támogatásért.
A szerbiai politikai fronton sem viselkedett másképp a VMSZ. Ahogy megbukott 2012-ben a Demokrata Párt, rögtön átpártoltak az ultranacionalista Szerb Haladó Párt „védőszárnyai” alá. Az elmúlt 14 év alatt azóta minden lehetséges módon asszisztáltak az ország Szerb Haladó Párt általi kirablásában, az Európai Uniótól való távolodást, a szerb ellenzéki polgárok és egyetemisták utcai bántalmazását és a letartóztatásokat sem ellenezvén.
Míg más kisebbségi pártok Szerbiában (albánok, bosnyákok) elhatárolódtak a szerb zsarnoki hatalomtól, a VMSZ mindenben a Szerbiát tönkretevő hatalom legmegbízhatóbb partnerévé avanzsált.
Talán nem ártana említenem, hogy a pártoknak, mint a társadalom vezető erőinek kötelező erkölcsi útmutatást is mutatni, mert ezen útmutatás nélkül az adott társadalom könnyen lecsúszhat a tisztesség és civilizáció útjáról. Amit nálunk már, sajnos, jócskán lehet érezni a mindennapi életben.
A VMSZ, mint politikai erő csak addig létezhet, ameddig politikai prostitúcióba bocsátkozik. Ahogy leállna ezzel az ősi iparral, funkciója megszűnne. A létezése csak kiszolgáló kliensként lehetséges, amelynek számára pénzt, állami háttérerőt és médiamonopolt biztosít a nagy állami párt. Cserébe VMSZ kiszolgálja a koalíciós partner érdekeit, még akkor is, ha ezzel kárt okoz a magyar kisebbségnek.
Boris Zec, okl. jogász, zentai ellenzéki aktivista
