A Šabacon épülő robotgyárban, amelynek megnyitását június végére vagy július elejére jelentették be, kezdetben több mint 200 ember foglalkoztatására számítanak, a késztermékeket pedig Európa és a világ piacaira exportálják majd – jelentette be Mihailo Jovanović, az IT- és eKözigazgatási Hivatal igazgatója.
A Belgrádi Rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy emberszerű robotokról, valamint kutyára emlékeztető robotokról van szó.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
„Ennek a gyárnak már a jövő hónapban meg kell kezdenie a robotok gyártását. Ez azért jelentős, mert ez lesz az első ilyen gyár Európában” – mondta Jovanović.
A humanoid robotokat gyártó üzem megnyitásának tervét még februárban jelentette be Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić. Akkor hangsúlyozta, hogy a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazásáról van szó, és kifejtette, hogy nem csupán szoftverekről, hanem hardverről is beszélünk.
„Valakinek ezeket a robotokat, gépeket, ízületeket és egyéb csodákat is elő kell állítania, és mindezt akár Szerbiában is lehetne gyártani. Három fontos dologról beszélünk. Az egyik a robotgyár, a másik pedig az, hogy az adatközpont mellett adatgyáraink is legyenek. Miért? Mert ezeknek a robotoknak akár 100 millió tanulási órára van szükségük ahhoz, hogy elvégezzék a feladataikat. Képesek teát készíteni, kávét főzni, vasalni, mosni és számos más háztartási munkát ellátni. Mindezt itt szeretnénk előállítani, és elsőként Európában megvalósítani, méghozzá lehetőleg még ebben az évben” – mutatott rá akkor Vučić.

