A Szabadság és Igazságosság Párt (SSP) már kidolgozta azt az intézkedéscsomagot, amellyel felszámolná a korrupciót, a gazdasági válságot és bevinné az országot az Európai Unióba – nyilatkozta a portálunknak adott interjújában Borko Stefanović, a szerb ellenzék egyik legnagyobb parlamenti pártjának alelnöke Szabadkán a Szerbia az EU-ban 2030-ig elnevezésű szombati panelbeszélgetést megelőzően.

A politikus elmondta, a legfontosabb dolgok közé tartozik továbbá a szabadság elfojtására, az egypártrendszer bevezetésére és a személyi kultusz erőltetésére irányuló törekvések megszüntetése, a maffia felszámolása, valamint a szabad választások és a sajtószabadság biztosítása.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

„Az említett programban alaposan és precízen elmondtuk, hogy ez hogyan valósítható meg. Úgy vélem, fontos, hogy megmondjuk Szerbia polgárainak, hová tartunk és hol látjuk az ország jövőjét, de ennél is fontosabb az, hogy mindezt hogyan fogjuk elérni – konkrét intézkedések révén” – emelte ki Stefanović.

Melyek a program legfontosabb elemei?

„Egy olyan különleges ügyészség létrehozása, amely a magas rangú tisztségviselők korrupciós ügyeit tárná fel, és amely saját rendőrséggel rendelkezne, ami azt jelenti, hogy eljárásaiban független lenne, hasonlóan Laura Codruța Kövesi, romániai, majd később EU-s ügyészi hivatalaihoz. Tehát ez a szerv a rendőrség közreműködése nélkül is előállíthatná és őrizetbe vehetné a tisztségviselőket. A másik dolog a vagyon eredetéről szóló törvény, amely a tisztségviselők, médiaszemélyiségek, igazgatók, cégtulajdonosok vagyonának elkobzását is előirányozza, amennyiben a vagyon eredetét nem tudják igazolni – ez nem vonatkozna a napi megélhetésért, vagyis a túlélésért küzdő polgárokra, hanem elsősorban a társadalom legfelsőbb szintjeit – a haladópárti elitet és a Szerbiát nyomorba taszító, az országot a polgároktól elrabló embereket – célozza meg. Számos más intézkedést is foganatosítanánk. Egyebek közt magyarországi mintára létrehoznánk egy speciális alapot, örömmel látjuk, hogy Magyar Péter is létrehozott egy hasonlót, mi ezt már évek óta szorgalmazzuk. Mindazt a vagyont, amelyet elkoboznak, aminek nem bizonyítható az eredete. Például, ha egy tisztségviselő ezer eurós fizetésért dolgozik, de hatalmas házai, nyaralói, luxusautói vannak, és nem tudja bizonyítani, hogy ezekhez törvényes úton – például hitel, vagy örökség útján – jutott hozzá, akkor a vagyonának az a része, amelyet nem tud törvényesen igazolni, ebbe az alapba kerülne bele. Ez átláthatóan történne, a polgárok pedig online tudnák követni, hogy az alapba honnan folyik be a pénz, és azt hogyan utalják át az egészségügy, a tanügy számára, vagy költik szociális igényekre, illetve mindarra, ami az ország lakosai számára a legfontosabb. Külön programot dolgoztunk ki az egészségügy, illetve az oktatás vonatkozásában, amely drasztikus béremeléseket irányoz elő az egészségügyi és tanügyi dolgozók számára – mivel semmi más módja nincs, hogy az embereket motiváljuk, hogy egyáltalán ezekkel a munkákkal foglalkozzanak, vagyis, hogy tanárként, orvosként, nővérként dolgozzanak. És ez az egy módja annak, hogy az embereket itthon tartsuk.”

Borko Stefanović interjút ad a Szabad Magyar Szónak a Szabadság és Igazságosság Párt szabadkai irodájában (Fotó: Sebők Róbert)

A külpolitika tekintetében milyen változásokat tart szükségesnek?

„Szerbia túlságosan is eladósodott, az országot béklyóba verte a bűnözés. Aleksandar Vučić rezsimje teljesen tönkretette hazánkat, és minden szomszédunkkal összeveszett. Most, Orbán Viktor távozását követően utolsó kapaszkodóját is elveszítette Európában és a térségben is. Nekünk egy teljesen új külpolitikára, új regionális politikára van szükségünk. Ebben abszolút prioritás az Európai Uniós csatlakozási folyamat felgyorsítása. Jövőnk szempontjából az Európai Unió azért is fontos, mert aki Európában lop, azt nem nevezik ki miniszterré, hanem börtönbe zárják. Európában továbbá szabadság van: szólás- és sajtószabadság. Az EU-ban nincsenek olyan választási csalások, mint hogyan Aleksandar Vučić csalja el a választásokat. Az uniós tagság az emberek – így például a mezőgazdasági termelők – személyes hasznára válik, elérhetővé válnak az alapok, jobb az életszínvonal, az intézmények, így a bíróságok is függetlenül, pártbefolyástól mentesen működnek. Fiataljaink pedig ingyenes és minőségi oktatáshoz jutnak, ami hozzájárul ahhoz, hogy itthon maradjanak, hiszen tudjuk, hogy az ország, így Szabadka lakossága is csökken, ez pedig a 14 éve regnáló hatalom uralkodásának katasztrofális következménye. Úgy vélem, mindenki számára világos, hogy – különösen Szabadka vonatkozásában – a Vajdasági Magyar Szövetség a szerbiai, vajdasági magyarság érdekeit és jogait védelmezve valójában nagyon gyorsan letérdelt, és Aleksandar Vučić kliensévé vált. Az államfő egy hamis európai jelvényt villogtatott a nagyvilágban, a magyar közösségnek azonban ebből semmi haszna nem származott, nem javultak a jogai, és nem kapta meg azt a biztonságérzetet és jövőképet, amelyet megérdemel. Ez mindannyiunk, közös hazája. Ezért is úgy vélem, nagyon fontos, hogy mi is átvegyük a Tisza kormány egyes lépéseit.”

Pártja mit vár az új magyar kormánytól?

„Nagyon örülünk a Tisza Párt győzelmének és teljes mellszélességgel támogatjuk. Nagy elvárásokkal és nyomatékosan kérjük az új magyar kormánytól, hogy mielőbb, és minél nagyobb terjedelemben hozza nyilvánosságra a titkos szerződéseket, különösen azokat, amelyek a vasútépítésre vonatkoznak, mivel azok bennünket is érintenek. Mi itt, Szerbiában, Szabadkán szeretnénk, ha napvilágra kerülnének ezek a szerződések, hogy lássuk, ki az, aki lopott – mert kétségkívül loptak – mennyit lopott, hová tűnt az a pénz. Érdekeink abszolút mértékig megegyeznek a magyarországi polgárok érdekeivel, és ezúton is arra kérem Magyar Pétert és kormányát, hogy mielőbb hozza nyilvánosságra, és tegyen lépéseket a magyar törvényekkel összhangban. Ez számunkra azért fontos, mert ebből kiderül majd, hogy a korrupció számos szála Szerbia legmagasabb rangú tisztségviselőihez, és attól tartok, a VMSZ tisztségviselőihez is vezet. És ez természetesen ennek semmi köze a nemzeti kérdéshez, hanem pusztán a bűnözéshez, a szerbiai szervezett bűnözéshez, amelyben elmosódtak a hatalom és a bűnözés közötti határok, és amelyben a nemzeti színek semmilyen szerepet nem játszanak.”

Lát-e esélyt a jelenlegi szerbiai körülmények között arra, hogy miután Magyar Péter kormánya közzéteszi a szerződéseket, és azokból kiderül, hogy ki és mennyit lopott, hogy annak következményei is lesznek?

„Úgy vélem, hogy ameddig Vučić van hatalmon – de már nem lesz sokáig – nem lesz következmény, megpróbálják majd ezt eltussolni, és továbbra is megpróbálnak oltalmat nyújtani az Orbán holdudvarához tartozó személyeknek és cégeknek, továbbra is mosni fogják a Magyarországról érkező pénzeket, amelyekhez illegális módon jutottak hozzá. Folytatódni fog a Belgrád Vízivárosban történő ingatlanvásárlás, amit Orbán közvetlen környezete csinál, többek közt olyan emberek, propagandisták, akik álhírekkel mérgezték Magyarország polgárait, és akik közül némelyek már Belgrádba költöztek. Ezt meg kell állítani. A mi feladatunk erre fényt deríteni, és szembesíteni ezekkel a dolgokkal a polgárokat. Azért, hogy a polgárok tudjanak erről, és a következő választásokon, legyenek azok bármikor is, együtt küldjük el ezt a bűnözői hatalmat a történelem szemétdombjára, ugyanakkor, hogy őket független bíróság elé is állítsuk. Úgy vélem, a polgárok sokkal inkább ezt várják, mint más dolgokat. Az igazságszolgáltatásért folytatott közös törekvésünk, valamint a Magyarországgal a szabadság, a demokrácia és Európa eszméi mentén kialakított összetartozásunk és testvériségünk most új energiát és új arculatot kap Magyarország új kormányával. Semmi kétségem sincs afelől, hogy Szerbia is hamarosan csatlakozik, mert ez a rezsim már távozóban van. Az eljövendő új Szerbia, melynek mindannyian részese leszünk – a mindannyian alatt az ellenzéket, a diáklistát és az ország polgárait is értem – Magyarország egyik legjobb barátja és partnere lesz, és közösen fogjuk újjáépíteni a lerombolt hidakat. Másképp fogalmazva, hídjainkat felszabadítjuk a korrupció béklyóitól. Úgy vélem, a jövőnk szempontjából ez elengedhetetlen. Jövőnk pedig Európában van, méghozzá minél hamarabb! Mi örülünk, hogy az új magyar kormány teljes erővel támogatja Szerbia mihamarabbi uniós csatlakozását. Megnyugtató, hogy azzal is tisztában vannak, hogy Szerbia a jelenlegi hatalommal soha nem lép be Európába, mert Aleksandar Vučić nem akarja oda vezetni az országot, és mindent megtesz, hazudozik, törvényeket kozmetikáz. Ezzel akar időt nyerni, hogy minél tovább hatalmon maradjon, hogy ő és a köre tovább gazdagodjon, és fenntartsák azt a korrupt rendszert, ami a magyarországiak számára nagyon is ismerős – de ami a magyar választópolgárok akaratának köszönhetően megváltozott. A szabadság hullámai, az európai családban, a közös európai házban való normális, nyugodt élet hullámai Budapestről a Dunával, illetve a Tiszával elértek hozzánk is, és ez jó hír!”

Ebben a közös jövőben milyen szerepe lehet a Vajdasági Magyar Szövetségnek?

„Ez egy olyan kérdés, amely leginkább a Vajdaságban élő magyar nemzeti közösségre tartozik. Nem az én dolgom, és nem is a pártom dolga azt eldönteni, hogy ki lesz Szerbiában az itt élő magyar közösség politikai képviselője. A mi dolgunk a Szabadság és Igazságosság Pártban az, hogy jó politikát és jó programot mutassunk fel, és nagy örömömre szolgált, hogy egyre több magyar nemzetiségű polgár lát ebben egy olyan polgári keretet, amely egyben jogaik garanciája és további erősítésének eszköze is. Pártunk természetéből adódóan nem támogathatjuk, hogy valaki monopóliumot gyakoroljon a polgárok politikai képviseletében, tartozzanak azok bármely nemzetiségi csoporthoz is. Úgy vélem azonban, hogy a VMSZ-szel számos probléma van. És nemcsak az a probléma, hogy az Orbán-Vučić mondhatni „fekete” együttműködésének egyik tartóoszlopa voltak, ami most bizonyára nem talál termékeny talajra Budapesten. Biztos vagyok benne, hogy a Szerbiában, Vajdaságban élő magyarok megtalálják a módját, hogy akár a VMSZ-től függetlenül is artikulálják politikai programjukat. Szerintem most egy szégyenhelyzet van, hiszen mindannyian tudjuk, hogy hogyan beszéltek, milyen kampányt folytattak, ezért számomra – egyszerű polgárként gondolkodva – nagyon meglepő lenne, ha ezután is minden a régiben maradna. De biztos vagyok abban, hogy az itt élő magyarok pontosan emlékeznek arra, hogy ki mit mondott, ki mit tett, ki hogyan helyezkedett, és rajtuk áll, hogy erről döntsenek.”

Balról jobbra: Borko Stefanović, a Szabadság és Igazságosság Párt alelnöke, Sebők Róbert és Ivan Rakić, a párt szabadkai irodájának vezetői a Szerbia az EU-ban 2030-ig elnevezésű panelbeszélgetésen (Fotó: Tóth Imre)