Augusztus 3-án megkezdődik a 30 000 darab, egyenként 10 000 dinár értékű szerbiai üdülésre felhasználható turisztikai utalvány kiosztása – jelentette be Husein Memić szerbiai turisztikai és ifjúsági miniszter.

„Arra törekedtünk, hogy az utalványokat azok kapják meg, akik a leginkább használták azokat, vagyis a nyugdíjasok. A korábbi években a felhasználók 70 százalékát a nyugdíjasok tették ki. Az utalványokat most azoknak a nyugdíjasoknak szánjuk, akiknek a nyugdíja nem haladja meg a 80 000 dinárt” – mondta a miniszter. Szavai szerint a rendelet elfogadása után a vendéglátóknak öt napjuk lesz a jelentkezésre.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

Az idei év első öt hónapjában mintegy hét százalékos növekedést regisztráltak a turisták számában. A legtöbb külföldi vendég Törökországból és Oroszországból érkezik, miközben észrevehetően nőtt az Észak-Macedóniából, Bosznia-Hercegovinából és Szlovéniából érkező látogatók száma is, míg a Kínából érkező turisták számában kismértékű csökkenést jegyeztek fel – közölte a minisztérium.

Memić rámutatott a regisztrált falusi turisztikai háztartások számának jelentős növekedésére, és kiemelte, hogy a minisztérium egy kifejezetten a falusi turizmusra összpontosító mobilalkalmazás és digitális platform létrehozásán dolgozik. A platform célja, hogy bemutassa az egyes falvakat és a helyi idegenvezetőket, akik a legjobban ismerik az adott vidékeket. Három évvel ezelőtt mintegy 600–700 regisztrált falusi háztartás volt, míg ma már nagyjából 1900 van.