A Vajdasági Magyar Újrakezdés, miután az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) a kisebbségi tag nélkül, nyolc taggal alakult meg hétfőn, azzal a javaslattal állt elő, hogy a nemzeti kisebbségek köréből kikerülő tagját a politikai pártok helyett a szakma jelölje. A VMÚ szerint ez remek lehetőség arra, hogy a VMSZ a gyakorlatban is bizonyítsa: valóban nyitott a párbeszédre a közösségen belül. Javaslatukban az szerepel, hogy az MNT hozzon létre egy szakmai testületet a megfelelő jelölt kiválasztására. Ebben a testületben helyet kell kapniuk a a VMÚ szerint a Pannon RTV, a Magyar Szó, a Hét Nap, a Családi Kör, a Vajdasági RTV magyar szerkesztősége és az Átlátszó Vajdaság képviselőinek. Ez a szakmai testület vitathatná meg a beérkezett javaslatokat, és javasolhatná a legalkalmasabb jelöltet az MNT-nek.
Fremond Árpád, az MNT elnöke szerdai sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre, miszerint mi a véleménye a VMÚ javaslatáról azt mondta, a felvetés most egyáltalán nem aktuális, de majd amikor az lesz, akkor véleményt is megfogalmaz a javaslat kapcsán.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Fremond viszont nem titkolta, hogy rendkívül csalódott a REM tagok megválasztási körüli egész eljárást illetően. Szavai szerint bebizonyosodott az, hogy a demokrácia bizonyos ellenzéki szervezetek számára, bizonyos külföldi szervezetek számára csak akkor jó, hogyha az ő számukra megfelelő személy a jelölt.
“Háromszor hagyták figyelmen kívül a nemzeti kisebbségek véleményét ebben a kérdésben. Gyakorlatilag semmibe vették a nemzeti kisebbségeknek az akaratát az egész eljárás során. Az, hogy mikor tudnak újra a nemzeti tanácsok két jelöltet állítani, ez kérdés. Lehet, hogy majd a nemzeti tanácsi választások után kerül csak erre újra sor. Úgyhogy ez a téma, mint felvetés egyáltalán nem aktuális. Ha aktuális lesz, akkor a véleményemet is meg fogom osztani ezzel kapcsolatban”, mondta Fremond, majd kifejtette, hogy szerint Bodzsóni István egy rendkívül felkészült, szakmailag megbízható, független, kiváló jelölt volt.
“Sajnálom, hogy meghurcolták őt az egész eljárás során. Szeretném ezúttal is neki megköszönni azt, hogy vállalta a jelölést. És minden más nemzeti tanácsnak is szeretném megköszönni, aki támogatta az ő jelölését. Egy rendkívül bonyolult jelölési folyamatról van szó, olyan értelemben, hogy más nemzeti tanácsokkal is szót kell érteni annak érdekében, hogy ki legyen az a két jelölt, akik közül a szerb képviselőház majd kiválaszt egyet. És itt a jelölés folyamán került ő már ki gyakorlatilag, azt sem engedték, hogy jelölt lehessen, miközben legitim jelölt volt. Olyan jelölteket próbáltak meg tolni, akiket egy nemzeti tanács jelölt. Mindeközben 24 nemzeti tanácsból Bodzsoni mögött ott állt 21. Ezt gyakorlatilag semmibe vették, és nagyon sajnálom, hogy nincs kilencedik tagja a REM-nek, de ennek a 8 tagnak, aki kiválasztásra került, jó munkát kívánok! Bízom benne, hogy tudnak majd elnököt és alelnököt választani, és bízom benne, hogy ez a testület el tud kezdeni működni, ez mindannyiunk érdeke”, mondta Fremond.
Az MNT elnöke elmondta, hogy ugyan bízik benne, hogy lesz még esély arra, hogy magyar jelöltet is állítsanak, de kimondta, hogy a történtek után nem biztos abban, hogy az összes többi nemzeti tanácsot nem tudják arról győzni, hogy álljon a magyar jelölt mögé.
“Emiatt vagyok a leginkább csalódott. Rengeteg energiánk és munkánk volt abban, hogy meggyőzzük a többieket, hisz mi vagyunk a legnagyobb közösség.”
Egyébként a REM jelöltje nem lehet aktív újságíró, egyetemi végzettséggel kell, hogy rendelkezzen, több évtizedes médiatevékenység kell, hogy a háta mögött legyen.
Fremond szerint Bodzsoni István olyan dolgokat tett le az asztalra szakmailag, emberileg, amely miatt megérdemelte volna azt, hogy egyáltalán szavazhasson a jelöltségéről a szerb képviselőház.

