Összesen 81 napirendi pontról dönt pénteki ülésén a Magyar Nemzeti Tanács. Napirenden szerepel több intézménynek a munka és pénzügyi terve a 2027-es évre. Emellett az MNT tagjai véleményezik majd az iskolaprogramokat, de igazgatói kinevezéseket is. A Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottsága már meghozta a szükséges döntéseket, ezeknek a megerősítésére kerül most sor.
A kislétszámú tagozatok megnyitása kapcsán Fremond Árpád, az MNT elnöke elmondta, hogy minden egyes tervezett szak az benne maradt a programban és megnyitásra kerül. Az viszont, hogy a középiskolákban melyik szakon mennyi jelentkező lesz, az elkövetkezendő időszakban derül majd ki. A jelentkezők függvényében döntik el, hogy megnyílik-e az osztály vagy nem. Fremond szerint viszont, ami a tervezetben volt, úgy néz ki, hogy rendben lesz.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Az Európa Kollégium a tartományi kormány támogatásának köszönhetően a hűtés-fűtés rendszerét fogja korszerűsíteni az elkövetkezendő időszakban, ezt az MNT, mint társalapító is véleményezi a pénteki ülésen.
Az ösztöndíjakról
Az Európa Kollégium férőhelyeire vonatkozó pályázat esetében az első évfolyamra beiratkozó fiatalok jelentkezését várják. Ez a pályázat július 15-től szeptember 1-ig van nyitva és összesen 150 férőhely lesz szabad, amelyre jelentkezhetnek a fiatalok.
Az elsőéves egyetemi hallgatók július 15-től szeptember 15-ig pályázhatnak ösztöndíjra, az MNT összesen 400 ösztöndíjat tud majd kiosztani. Fremond kiemelte, hogy a támogatás ezekre az ösztöndíjakra már megérkezett az év első felében, vagyos 2026/2027-es iskolaévre a vajdasági magyar fiataloknak, ami az ösztöndíjat illeti, biztosított a támogatás.
А demonstrátori ösztöndíjpályázat is kiírásra került, erre is szintén biztosított a támogatás. Оlyan fiatalok jelentkezését várják, akik kimagasló teljesítményt értek el tanulmányi, kutatói, közösségépítő vagy demonstrációi tevékenységet értek el a korábbi években. Ez a pályázat július 15-től szeptember 15-ig lesz szintén nyitva, és 75 fiatalt tudnak támogatni.
Fremond hozzátette, honosítási pályázatuk első köre befejeződött, 39 fő pályázott, és szeptember folyamán várható, hogy aláírásra kerülnek majd a támogatások.
A napokban írják ki az őszi szerb nyelvi képzésre a pályázatot. Azoknak az egyetemistáknak a jelentkezését várják, akik tökéletesíteni szeretnék a nyelvtudásukat és valahol Újvidéken tanulnak tovább valamilyen egyetemen. A képzés augusztus 31 és szeptember 11 között kerül majd megszervezésre az első éves egyetemisták számára az Európa Kollégiumban.
A pályázatok elérhetőek ITT.
Készül az új írás- és nyelvhasználati stratégia
A jelenlegi hivatalos írás és nyelvhasználati stratégiája a Magyar Nemzeti Tanácsnak 2026 végéig érvényes, míg következő két évre szólna, 2027-től 2029-ig. Fremond szerint azért szólna két évre, mert minden egyéb stratégiájuk 2029-ig szól, s ezzel a lépéssel gyakorlatilag elérnék azt, hogy minden egyes stratégia, mindazon a négy területen, amely a törvény értelmében hatáskörrel rendelkeznek a nemzeti tanácsok, egyidőben lenne érvényes.
A közvita a stratégiáról már augusztus első felében elindulna online, a hónap vége felé pedig legalább egy helyszínen élőben is megtartanák. A terv az, hogy legkésőbb október folyamán a Magyar Nemzeti Tanács ezt a stratégiát is elfogadja 2027-től a 2029-es időszakra vonatkozóan.
A Szabad Magyar Szó kérdésére Fremond a Zsebtükör alkalmazás kapcsán elmondta, folyamatosan érkeznek panaszok, amelyek a nyelvhasználatra vonatkoznak. Amennyiben ügyintézés közben valaki nem tudja érvényesíteni a jogait, érdemes a Magyar Nemzeti Tanácshoz fordulnia, ők azonnal intézkednek.

