Öröm Madridban, gyász Oslóban, várakozások Londonban, felháborodás Berlinben Foci-vébé után, politikai változások előtt, döbbenet alatt – Átlapoztuk a világsajtót

A focivébéről győztesen hazatérő spanyol válogatottat közel kétmillióan ünnepelték Madridban (többen, mint XIV. Leo pápát júniusi látogatása alkalmából), ami után Pedro Sánchez miniszterelnök is fogadta a csapatot. A múlt vasárnapi döntő sportrészleteiről már beszámoltunk. A füttykoncertek nem a focinak szóltak, hanem az ahhoz mit sem értő amerikai elnöknek, aki többször is megkapta a magáét, amikor az óriáskijelzőkön feltűnt – már rögtön az amerikai himnusz elhangzása után is, amit Jennifer Hudson afrikai-amerikai énekes-színésznő adott elő egészen fantasztikus módon. (Az USA himnuszának egyik jellegzetessége, hogy megengedi a melódia egyedi alakítását, különösen énekhangon.) Trump ennek ellenére lemerészkedett a pályára, hogy sajátkezűleg akasztgassa az érmeket a győztesek nyakába – úgy kellett eltuszkolni a spanyol csapat fotózkodásáról. A címvédő kapitány, Lionel Messi könnyes szemmel távozott (feltehetően) utolsó világbajnokságáról – noha kettős, argentin—spanyol állampolgárságú lévén akár nevethetett is volna, legalább egyik szemével. A spanyol király jelen volt, de Javier Millei argentin elnök nem – talán rosszat sejtett.

Tíz év alatt hetedszer kapott új miniszterelnököt az Egyesült Királyság Andy Burnham volt manchesteri polgármester személyében, akit ottani népszerűsége miatt Észak királyának is neveznek – noha Manchester az ország észak-déli tengelyének közepén fekszik.

Az új magyar miniszterelnök cselekedetei is nagy teret kaptak a világsajtóban. Két hónap alatt két alkotmánymódosítás, a fideszes államfő eltávolítása, az Alkotmánybíróság reformja és az új, hetvenéves korhatár miatti nyugdíjaztatások – mind az Orbán rendszer lebontásának részeként értelmezhető.

Jens Spahn lemondása is figyelemre méltó a német konzervatívok parlamenti frakcióvezetői posztjáról: a magát nyíltan homoszexuálisnak valló német politikus egy béranya igénybevétele miatt távozott.

Norvégiában kedden emlékeztek meg az oslói és az utøyai szigeten 15 évvel ezelőtt elkövetett terrortámadásról, amelyben egy jobboldali terrorista 77 embert ölt meg. Az istentisztelet előtt Jonas Gahr Støre miniszterelnök és a szociáldemokraták ifjúsági elnöke megkoszorúzta az áldozatok emlékművét. „Norvégia 15 éve gyászol” – mondta a mészárlás egyik túlélője. – Átlapoztuk a világsajtót Madridtól Sydney-ig és Oslótól Londonig.

Spanyolország újra világbajnok

„Spanyolország vitathatatlanul minden idők legsikeresebb futballnemzeti rendszerét építette fel” – dicsérte az ausztrál Sydney Morning Herald című közép-jobboldali napilap a spanyolok győzelmét Argentína ellen:

„A módszertanuk gyakorlatilag hibátlan. Argentína labdarugó válogatottja ezzel szemben évek óta teljes mértékben Messire összpontosító csapat – taktikailag, fizikailag és mentálisan is. De az egyetlen személyre támaszkodó stratégia végül eléri a határait egy tökéletesen összehangolt csapattal szemben.”

„Tanúi voltunk egy kínos kísérletnek a futball amerikanizálására” – elemezte a varsói Rzeczpospolita című gazdasági és jogi napilap Spanyolország győzelmét Argentína ellen:

„Erre utaló jeleket már láttunk a korábbi mérkőzéseken, de most a FIFA, az amerikaiakkal együttműködve, egy lépéssel továbbment. Hogy a zenei világ sztárjai is szerepelhessenek, a félidei szünetet 15 percről 27 percre meghosszabbították. Amerikában az a benyomás alakult ki, hogy a labdarúgás – egy ott még mindig meg nem értett sport – csupán a művészi előadások kísérőjeként szolgál. Jó, hogy Spanyolország megmentette a focit.”

A madridi El País című közép-baloldali napilap szerint nem csak magáról a sportteljesítményről van szó:

„Albert Camus, aki fiatalkorában az algíri Racing Universitario kapusa volt, egyszer azt mondta, hogy mindent, amit az erkölcsről tudott, a futballpályán tanult meg. Spanyolország sikere többet mutat, mint pusztán sportdiadalt. Van benne ugyanis valami, ami nem feltétlenül erkölcsös, de mégis példaértékű – a csapat érettségének és a versenyhez való hozzáállásának köszönhetően. Ez egy nyitott és magabiztos országot tükröz. Egy olyan országot, amely sokszínű gyökerekből és élettapasztalatokból áll. Értékes kép egy olyan korban, amikor a diskurzus gyakran a kirekesztés körül forog. Egyetlen válogatott sem képes önmagában leküzdeni a társadalom megosztottságát, de tükröt kínál, amelyben egy ország felismerheti önmagát, legalább egy pillanatra.”

Megint új kormányfő Londonban

Több stílus, mint tartalom, kommentálja a londoni Sunday Times című közép-jobboldali hetilap az új brit miniszterelnök, Andy Burnham beiktatását:

„Andy Burnham minimális kritikai ellenőrzés nélkül került hatalomra. Eddig több stílust, mint tartalmat, több pózolást, mint részlet-kifejtést láttunk tőle. Amikor a Munkáspárt élére került, érzelmi diagnózist adott az ország problémáiról. Röviden, ez a Thatcher-korszakbeli, 1980-as évek gazdasági reformjainak hibája. Burnham egy ‘megkülönböztethető’ munkáspárti kormányt ígért az elfeledett munkásosztály érdekében. Azt is megígérte, hogy felszámolja a széttöredezettséget, amely túl gyakran gyengítette a Munkáspárt vezetőit. De saját felemelkedésének módja – az észak-angliai barátai által szervezett puccs – destabilizáló hatalmi belharcot váltott ki. Nem valószínű, hogy ezek a feszültségek enyhülnek a kormányzati negyed küszöbön álló átalakítása során, amikor új minisztereket és tanácsadókat neveznek ki, míg másokat félreállítanak. (…) Burnham hatalmas kihívásként áll előttünk. Ötéves ciklusa felénél menesztette a nagy parlamenti többséggel rendelkező, hivatalban lévő munkáspárti miniszterelnököt, hogy magához ragadja a régóta áhított hatalmat. Most be kell bizonyítania, hogy komolyan szándékozik élni vele. Az ország számára létfontosságú, hogy sikerrel járjon. Mert ha kudarcot vall, ennek a következménye nemcsak lesújtó címlapokat váltana ki, hanem a választókat is egyre kiábrándultabbá tenné.”

Burnhammel Thatcher ellen, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung című polgári-konzervatív napilap:

„Andy Burnham jókedvűen, de teljesen kidolgozott program nélkül érkezik a Downing Street 10-be. Manchester korábbi polgármestere, akit Károly király most az Egyesült Királyság új miniszterelnökévé nevezett ki, ijesztő feladatokkal néz szembe: újra kell egyesítenie és újjá kell építenie egy megosztott és frusztrált országot, mert hisz szerencsétlen elődje alatt a keserű polarizáció elmélyült.

Hogy az új Munkáspárt-vezető képes-e ezen túllépni, az még várat magára. Burnham megközelíthetőbbnek tűnik, mint a technokrata jogász Keir Starmer, és a westminsteri elittel ellentétben » észak királyának« nevezte magát. A Munkáspárt, amely Starmer alatt zuhanórepülésbe kezdett és katasztrofális vereséget szenvedett a tavaszi helyhatósági választásokon, fordulatot remél, hogy visszanyerhesse a teret a Nigel Farage-féle Reform UK párttal vívott csatában. A lehetőség adott; Farage-ot kampányfinanszírozási botrányok buktatták meg.

De az új miniszterelnök népszerűségi mutatói gyorsan zuhanhatnak, ha kénytelen népszerűtlen döntéseket hozni. A költségvetési helyzet feszült. Starmer nem hajtott végre olyan társadalmi reformokat, amelyek megfékezték volna a jóléti kiadások gyors növekedését. Burnham azt állítja, hogy »nem lesz finnyás« a szükséges megszorításokkal kapcsolatban. Ez azonban valószínűleg a barikádokra fogja kényszeríteni a Munkáspárt baloldali szárnyát.

A Munkáspárt vezetőjeként tartott első beszédében Burnham nem ismételte meg az »üzletbarát szocializmus« szlogenjét, hanem ahelyett azt ígérte, hogy »üzletpárti« lesz. A nagyobb növekedés elengedhetetlen lenne az ország helyzetének megfordításához. A 2008-as pénzügyi válság óta a termelékenység növekedése alacsony maradt. Sok brit számára a reálbérek stagnáltak.

Sajnos Burnham gazdasági ösztönei nem a szabadpiac, hanem inkább az állam és az intervencionizmus felé hajlanak. Úgy véli, hogy az állami beavatkozások és nagyszabású projektek révén varázsütésre ösztönözheti a »jó növekedést minden irányítószámú területen«. Szerinte minden probléma »az 1980-as években hozott rossz döntésekből« fakad, utalva a Thatcher-kormány kulcsfontosságú liberális [vagy inkább libertariánus – szerk. megj.] reformjaira. Burnham sokkal nagyobb kormányzati részvételt akar a gazdaságban.

A Munkáspárt már megkezdte a vasutak államosítását, Burnham pedig a víz- és energiaszolgáltatókat »állami ellenőrzés alá« akarja vonni. Az áraikat már az állam szabályozza. Az első igazi próbatétel valószínűleg a súlyosan eladósodott Thames Water kezelése lesz, amely Nagy-Londont látja el vízzel. Az államosítás hamarosan megkezdődhet, és a British Steel államosításához hasonlóan jelentős veszteségkockázattal jár.

Burnham eddig kevés szlogent említett a programjáról. Három héttel ezelőtt bejelentette ugyan a »háború utáni korszak óta a legnagyobb állami lakásépítési programot«. Ez a bombasztikus ígéret azonban valószínűleg elérhetetlen és megfizethetetlen. Az is a jövő zenéje, hogy mi lesz a »politikai hatalom legnagyobb újraelosztásával«. Igaz, hogy Nagy-Britannia túlzottan centralizált, még jobban, mint Franciaország. A politikai hatalom a fővárosban koncentrálódik. A helyi tanácsoknak túl kevés hatalmuk van. Legalapvetőbb feladataik gyakran csupán a szemétszállítás és a kátyúk javítása. Thatcher alatt a (költekező) Munkáspárt által uralt tanácsokat megfosztották hatalmuktól; a centralizáció túl messzire ment.”

„Megint egy új miniszterelnök!” – áll a bécsi Der Standard című szociál-liberális napilap címlapján:

„A britek stabilitásra vágynak. Vajon Andy Burnham képes lesz-e ezt biztosítani? Első miniszterelnöki beszédében a Munkáspárt politikusa ragaszkodott hozzá, hogy nemcsak az országnak, hanem az egész világnak meg kell mutatni, hogy a világ hetedik legnagyobb gazdasága képes leküzdeni a turbulenciát. Az 56 éves politikus kétségtelenül tapasztalt, hisz számos kabinetpozíciót töltött be, és legutóbb sikeresen kormányozta Nagy-Manchestert. Azonban, mint más demokráciákban is, az angolok türelmetlen választók. A politikusokra gyanakvással vagy egyenesen megvetéssel tekintenek. Ez veszélyes egy olyan világban, ahol olyan diktatúrák, mint Kína, és olyan autokráciák, mint Oroszország, nyíltan vagy burkoltan gyakorolják befolyásukat. Ráadásul a Fehér Házban lévő forrófejű továbbra is kiszámíthatatlan. Burnhamnek sokat kell majd magyarázkodnia, megértést kell keresnie, és időnként fegyelmet kell követelnie.”

A párizsi Les Échos című, vezető francia gazdasági és pénzügyi naplapnak, amely naprakész információkat nyújt a francia és a nemzetközi gazdaságról, a tőzsdéről és a vállalati hírekről ez a véleménye:

„Burnham azt ígéri a brit népnek, hogy visszaállítja a gazdaságot a helyes útra, és egyúttal megváltoztatja a politika működését. Vajon sikerrel jár-e majd ott, ahol elődje kudarcot vallott? Ehhez több kell, mint csupán szavak. Tettekre van szükség. A rendkívül magas kamatlábakkal és a húsz évvel ezelőttihez képest háromszor magasabb adóssággal a költségvetési mozgástere kétségtelenül nagyon korlátozott.”

Tisztulási folyamat Magyarországon

A Helsinki-i Ilta-Sanomat című független politikai napilap így fogalmaz:

„Magyarországon elkezdődött a ’purgatórium hadművelet’. Legalábbis ezt mondta Magyar Péter miniszterelnök reformprogramjának bemutatásakor. A köznyelvben a kifejezés arra utal, hogy egy fájdalmas tisztulási folyamatot kell elvégezni. Magyar Péter célul tűzte ki, hogy megtisztítja Magyarországot az elődje, Orbán Viktor által hátrahagyott korrupt struktúráktól. De egy kifinomult autoriter rezsimet nehéz lebontani. Sulyok Tamás elnök nem volt hajlandó önként lemondani, ezért Magyar Péter alkotmánymódosítást erőltetett át. Ez kritikákat váltott ki, mert ugyanazokat a hatalmi eszközöket használták, mint Orbán alatt. Magyar Péternek azonban nem volt más választása, mivel Sulyok, Orbán közeli bizalmasa, akadályozhatta volna a reformprojekteket és a korrupció elleni nyomozásokat.”

Az oslói Dagsavisen című független napilap így elemez:

„Magyar Péter csak néhány hónapja van hivatalban, de máris keresztülvitt egy alkotmánymódosítást, amely nyolc évre korlátozza a miniszterelnök hivatali idejét. Több mint 16 milliárd eurónyi EU-támogatást szabadított fel. Az állami tulajdonú médiát megfékezte a propaganda terjesztése miatt. Minden arra utal, hogy Magyar Péter szándékában áll betartani választási ígéreteit, és egy demokratikus, EU-barát irányba vezetni Magyarországot.”

Németországban is messzire visszhangzó ügy lett Sulyok Tamás eltávolítása. Magyar Péter külföldi megítélése gyorsan változhat, írja a budapesti Népszava című baloldali napilap:

„A konzervatív Die Welt kommentárja hatalmi tisztogatást lát a magyar államfő eltávolításában, a Der Spiegel hírügynökségi összefoglalója viszont hűvösebben rögzíti a közjogi menetrendet. A két német lap ugyanarról ír, mégis más-más fényt vet Magyar Péter első nagy alkotmányos próbatételére. Meddig mehet el egy új kétharmados többség az előző rendszer embereinek eltávolításában?

A konzervatív berlini Die Welt kommentárja Magyar Péter hatalomgyakorlásának veszélyeit állítja középpontba, míg a baloldali-liberális hamburgi Der Spiegel összefoglalója inkább a döntés menetét és következményeit rögzíti.

A kiindulópont Sulyok Tamás távozása. Az államfő aláírta azt az Alaptörvény-módosítást, amely saját megbízatásának megszűnését is kimondja, az átmeneti időszakban pedig Forsthoffer Ágnes házelnök gyakorolja az államfői jogköröket. Az Országgyűlésnek harminc napja van az utód megválasztására. A magyar belpolitikai esemény így Németországban is azonnal nagyobb kérdéssé vált: meddig mehet el egy új kétharmados többség az előző rendszer embereinek eltávolításában?

Die Welt: Az Orbán-rendszer lebontásának célja nem mentesíti az új vezetést az alkotmányos garanciák tisztelete alól

Jacques Schuster, a Welt am Sonntag főszerkesztője kifejezetten kemény címmel közölt kommentárt: »Magyar Péter brutalitása«. A Die Welt szerzője abból indul ki, hogy Európában sokan megkönnyebbüléssel fogadták Orbán Viktor vereségét, mert Magyar Péter a liberális demokrácia helyreállítását ígérte. Schuster szerint azonban a mostani eszközök már inkább az előd politikai logikáját idézik.

A lap két ügyet emel ki. Az egyik Sulyok Tamás eltávolítása, amelyet azért tart aggályosnak, mert az államfővel szemben nem állapítottak meg konkrét jogsértést. A másik az Alkotmánybíróság átalakítása: a hetvenéves korhatár bevezetésével több alkotmánybíró, köztük a testület elnöke is távozik. A Die Welt olvasatában a kétharmados parlamenti többség önmagában nem ad felhatalmazást arra, hogy a kormány politikai céljaihoz igazítsa az intézményeket. (A Die Welt azok közé a német napilapok közé tartozik, amelyek megengedőek voltak Orbán Viktor politikájával kapcsolatban.)

Jacques Schuster érvelése valójában nemcsak Budapestnek, hanem Brüsszelnek és a német közvéleménynek is szól. Azt kifogásolja, hogy az Európai Unió hallgat, Németországban pedig sokan örömmel figyelik a gyors magyarországi átalakítást.

Szerinte az Orbán-rendszer lebontásának célja nem mentesíti az új vezetést az alkotmányos garanciák tisztelete alól. A többségnek úgy kell kormányoznia, hogy egyszer ismét kisebbségbe kerülhet.

A Die Welt szóhasználata ugyanakkor erősebb, mint amit a rövid kommentár minden ponton bizonyítani tud. A »brutalitás« kifejezés politikai könyörtelenséget sugall, miközben Jacques Schuster főként eljárási garanciákról, intézményi fékekről és a kétharmad veszélyeiről ír. A cikk kevésbé tér ki arra, milyen örökséget hagyott maga után az Orbán-korszak, mennyire voltak függetlenek a leváltott vagy nyugdíjazásra ítélt tisztségviselők, és milyen lassabb jogi utak maradtak volna az új kormány előtt.”

Spahn és az amerikai béranya

Jens Spahn, a CDU/CSU frakció eddigi vezetője klénytelen volt távozni, mert kiderült, hogy homoszexuális férje spermájával egy amerikai béranyát terméklenyítettek meg – márpedig Németországban tilos a kereskedelmi béranyaság. Az amszterdami De Volkskrant című közép-baloldali napilap ezt írja erről:

„Valószínűleg nem véletlen, hogy Daniel Peters, a CDU Mecklenburg- Elő-Pomeránia vezetőjelöltje volt az első a CDU politikusai között, akik Spahn lemondását követelték. A CDU ugyanis súlyos vereséggel néz szembe az AfD-vel szemben a szeptemberi tartományi választásokon. Spahn tettei tökéletesen illeszkednek az AfD retorikájába egy olyan elitről, aki a másokra vonatkozó szabályok fölé helyezi magát.”

A Neue Zürcher Zeitung című liberális napilap pedig ezt írja erről:

„A hitelesség hiánya nemcsak a megbuktatott parlamenti frakcióvezető problémája. Ez az egész CDU/CSU szövetséget érinti. A választási kampány során Merz elutasította az új adósságokat és azt mondta, hogy nem szabad egyre növekvő terhekkel sújtani gyermekeinket. A választások után viszont valóságos adósságdömping volt tapasztalható. A kampány során a CDU/CSU karcsúsított államot és adócsökkentéseket ígért. A polgárok azonban ennek az ellenkezőjét kapták: minimális enyhülést. A lista folytatódik. Merznek igaza van: a politikusokkal szemben támasztott legalapvetőbb követelmény továbbra is az, hogy úgy cselekedjenek, ahogy mondták. De ez a probléma most egész pártját sújtja.”

Ennél képmutatóbb nem lehet, írja a koblenzi Rhein-Zeitung független,   alapvetően liberális-konzervatív (polgári) napilap és Spahn viselkedését a demokrácia mérgének tekinti:

„Az, hogy Jens Spahn nem ismerte fel azonnal, hogy döntése, miszerint egy béranyától született gyermeket az Egyesült Államokban fogad örökbe, sok tekintetben nemcsak a CDU/CSU, hanem sok polgár számára is szemtelenség. Politikailag érzéketlen és erkölcsileg megkérdőjelezhető, hogy finoman fogalmazzunk, és arra világít rá, hogy a befolyásos CDU/CSU parlamenti frakcióvezetője mennyire elvesztette a kapcsolatot a valósággal. Olyan jogot követel ugyanis, amely Németországban gyermeket kívánó sok szülőnek nincs megadva, és nem is engedheti meg magának, mert a béranyaság itt jó okkal tilos – és a tilalmat maga Spahn is sokáig védte. Ezért nehéz elképzelni ennél képmutatóbb megközelítést. Spahn viselkedése végzetes, mert megerősíti azt a benyomást, hogy a politikai osztály egyes részei olyan szabadságjogokat vesznek igénybe, amelyeket megtagadnak másoktól. Ez méreg a demokráciára és a társadalomra nézve.”

A norvég jobboldali terror évfordulója

Az oslói Verdens Gang című független napilap így vélekedik:

„Nem tudjuk, milyen lenne Norvégia ma a 2011. július 22-i terror nélkül. Tizenöt évvel a legsötétebb napok után ki kell állnunk, és emlékeztetnünk kell egymást arra, hogy mi forog kockán, mi ellen kell harcolnunk, de mitől is kell megvédenünk magunkat. Július 22-ike még mindig kegyetlen valóság azok számára, akik annak a közepébe kerültek. Néhány túlélő és családtagjaik számára az idő még mindig megállt, maga az élet állt meg. A többiek felelősséggel tartoznak azért, hogy megszabadítsák magunkat a sötét erőktől, és mindannyiunknak  a magunk módján kellene hozzájárulnunk ahhoz, hogy a társadalom és a demokrácia továbbra is működhessen.”

A stockholmi Aftonbladet című független konzervatív napilap a következő tanulságokat vonja le a szomszédos országban történt terrortámadásból:

„A kisebbségek elleni rasszizmus és gyűlöletbeszéd nemcsak azokon a napokon jelent társadalmi problémát, amikor vak, dühös erőszakba csap át. Minden nap mérgezi a társadalmunkat, korlátozza cselekvési szabadságunkat és reménytelenséget táplál. Ezáltal egyszerűen szegényebbé teszi az életünket. A 2011 július 22.-i események mélyen érintették a legtöbb svédet. Volt idő vigasztaló és egységes szavakra. De azoknak, akik tisztelegni akarnak egy rasszista, szélsőjobboldali támadás áldozatai előtt, nyíltan kell beszélniük: ma a svéd kormány része a radikalizálódott jobboldal, amelyet a rasszizmus vezérel. Ez szó szerint életveszélyes tendencia, amellyel szembe kell néznünk a szeptemberi parlamenti választások előtt és alatt.”

Lapszemle. Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)