A szabadkai Politechnikai Iskola dolgozóinak egy csoportja közölte, hogy az oktatási intézmény „egy éve tartó, mély válságban” van, és állításuk szerint 11 alkalmazott munkaviszonyát szüntették meg. Az érintett dolgozók közleménye szerint olyan kollégákról van szó, akik a közszférában érvényben lévő létszámstopp miatt határozott idejű munkaszerződéssel dolgoztak, és akik – mint kiemelik – felelősségteljesen és elhivatottan végezték a munkájukat.

„Helyükre új, a kollektíva számára teljesen ismeretlen embereket vettek fel, akikre azonnal a legfelelősségteljesebb feladatokat bízták” – nyilatkozták az alkalmazottak.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

A dolgozók egy része jelezte, hogy aggódik az intézmény jövőjéért, az oktatás megszervezéséért és a diákok képzésének színvonaláért. Rámutattak azokra a kulcsfontosságú problémákra, amelyekkel az iskola jelenleg szembesül, és amelyek között az „oktatásszervezés veszélyeztetettsége” is szerepel.

„Annak ellenére, hogy a tanítás több helyszínen, három oktatási nyelven folyik, a tanműhelyekben és a vállalatoknál zajló komplex gyakorlati oktatással kiegészülve, a munkatársakat egy Viber-üzenetben értesítették arról, hogy ezt a kulcsfontosságú feladatot egy újonnan érkezett tanárnőre bízták, aki egyáltalán nem ismeri sem az iskolát, sem a kollektívát, sem pedig az intézmény működésének összetettségét” – tették hozzá.

Elmondásuk szerint a nagy számú „tapasztalatlan munkaerő” felvétele a kihatással lesz az iskolában uralkodó, „már amúgy is megromlott” hangulatra, de magára a tanítás minőségére is.

Fotó: Magločistač