Az egyik ismerősöm hívta fel a figyelmem arra, hogy a múlt hét derekán online nemzetközi konferencián vett részt Orbán Viktor miniszterelnök, Aleksandar Vučić államfő és Janez Janša, Szlovénia miniszterelnöke.
Jelentem, a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett garantáltan cenzúramentes beszélgetést meghallgattam, jelentőségét eltúlozhatatlannak találtam, a disputából okultam, s most – néhány napos erőgyűjtés után – készen állok arra, hogy az elfoglalt Olvasónak beszámoljak az elhangzottakról.
„Mindig másként beszélek, mint ahogyan elvárják tőlem” – adta meg a beszélgetés tudós alaphangját Aleksandar Vučić államfő, érzékeltetve, hogy a ballib tömegmédia ármányos furmányainak itt ma senki sem feküszik le, a bürokratizálhatatlan igazság fog napfényre domborulni, még akkor is, ha rettenetében összecsurrantja magát Brüsszelben a Manneken Pis.
S Szerbia államfője csakugyan másként beszélt, mint ahogyan elvárhatnók tőle.
Például alkalmasint nyolc évnyi kormányzás fölismerését sűrítette egyetlen gondolatba akkor, amikor kijelentette, amit még egyetlen politikus sem mert kijelenteni eddig, miszerint: „meg kell védenünk a kisvállalkozókat és a közepes vállalatokat”, hiszen ha ezt nem tesszük meg, érvelt az államfő – hiába a Belgrád a vízen, hiába a kínai hitelből épülő kínai gyorsvasút, a Tarcalon termett kakaóbabból készült belga csokoládé, a nemzeti különbségeket tiszteletben tartó Krušik fegyvergyár golyói –, nem lesz itt semmi. Kistermelők, a munkások jogai, a málnától és meggytől pettyes munkásruhák – ez az az út, amelyen Szerbiának át kell zakatolni.
„Meg kell tartani az emberek jövőbe vetett hitét” – toldotta meg mondandóját Vučić, s társadalomgyógyászi érzékenységről tanúskodó kijelentése legott szállóigévé vált. „Tiszteletben kell tartanunk egymás különbségeit” – szólott odafigyeléssel, s szavai azonmód tankönyvek lapjaira kerültek. „Elégedettek vagyunk a számokkal, megkaptuk őket az IMF-től és a Világbanktól” – közölte Európa „legkisebb mértékben zsugorodó” gazdasága kapcsán. „GDP, államháztartás-hiány, egy főre eső maastrichti kritériumok, exponenciálisan növekvő bizalmi index” – sorolta a jobbközép új közgazdaságtani alapvetéseit az államfő.
„Valós arcokra van szükségünk, valós vezetőkre, nem papírokra” – mutatta hamisságoktól ránctalan arcát a hallgatóság felé. „Elég a hamis társadalmi elitizmusból és feltételezett politikai korrektségből” – érzékeltette, hogy ez a józan „politikai veterán” még képes a fölháborodásra, amiképpen az volt a kilencvenes évek derekán is, amikor bősz elszánással „a regionális konfliktusok kezelésében” jeleskedett.
„Az emberek valós problémáit kell megoldanunk, és ne tereljük el a figyelmüket ügyes marketingfogásokkal, szép videókkal, jó reklámokkal” – figyelmeztetett, s szavait tízezrek ismételték el még aznap éjjel Szabadka és Niš utcáin. Minket nem érhet a vád „hogy nem élünk szabadságban és nem teljesítjük a jogállamiság követelményeit, csak mert másként gondolkodunk!” – rajzolták tábláikra a választási eredményeket védő tüntetők Belgrádban és Újvidéken.
„Először, másodszor, harmadszor. Valamint, valamint, valamint. Plusz, plusz, plusz” – szólt az előttünk tornyosuló problémák összetettségéről az államfő, s ma már a verebek is a meglátásait csivitelik.
„Miért mondtam el mindezt?” – tette fel végül a lényeglátó kérdést Aleksandar Vučić, aki – mint Orbán Viktor miniszterelnök jellemezte őt – „visszahelyezte Szerbiát Európa térképére”.
Az igazság-beszéd ily föllángolása után kellett megszólalnia Janez Janšának, Szlovénia miniszterelnökének.
Nem volt könnyű dolga.
Ám az „elkötelezett antikommunista”– hogy ismét Orbán miniszterelnök Úr jellemzésével éljünk –, aki már 1982-től kifogástalan modorával és konok gerincességével belülről repesztette a rendszert a szlovén tagköztársaság védelmi minisztériumában és az ifjúsági szövetség bizottsági elnökeként, csakhamar megtalálta a képességeihez méltó témát: s nevén nevezte az Európai Uniót, az Egyesült Nemzetek Szervezetét, a nemzetállamok közti békét leginkább fenyegető, mindenhol jelen lévő, örökkön konspiráló, migránssimogató, titkos összejöveteleken „a család, a nemzet, a magániskolák, a magánvagyon és a vallás ellen áskálódó” ellenséget:
a kulturális marxistákat.
„Eljött az igazság pillanata!” – emelte magasba a mutatóujját Janez Janša – erről a mozdulatról még szobrot fognak mintázni! –, aki, íme, rámutatott a fő ideológiai veszélyforrásra.
Látó ő a sok vaksi közt, látja például azt is, hogy „az európai politikában ugyanaz a minta érvényesül, mint ami meg van írva a 150 éve született Kommunista Kiáltványban”.
Boldogok a kommunisták, mert itt van már az ő országuk.
„Ez van jelen a tömegtájékoztatásban, az egyetemeken, kultúrában, multinacionális intézményekben és egyes pártokban” – tette hozzá a szlovén miniszterelnök, s tán csak azt felejtette megemlíteni, hogy a multinacionális vállalatokban, magán nyugdíjalapokban, a nemzetközi befektetési alapokban, eszközkezelőkben, gyógyszeripari óriásvállalatokban, tröszttökben, beruházási vállalatokban is kulturális marxisták ülnek, akik csak azért dadajgatják és hizlalják a tőkét, hogy végül lerombolják.
De nagy árat kell fizetnie a szabadságharcos Janšának, hogy leleplezte a 150 éve szövődő világbotrányt, hiszen úton-útfélen fasisztának titulálják csak amiatt, mert elmélete némiképpen hajaz Goebbelsszére (vö: Kulturbolschewismus).
Pedig itt csak borzalmas félreértésről lehetik szó.
Végezetül Orbán Viktor miniszterelnök – „a dzsenderkérdés és az emberi jogok bajnoka”, ahogyan ő jellemezte magamaga berendezkedését – szólalt meg, aki bár a szabadságharcos (freedom fighters) társaihoz hasonlóan csupán 25 percig tarthatta magánál a szót, ezt mi olyan kevésnek érzékeltük, hogy mondandója tartalmát vissza sem tudnánk adni pár odavetett sorban.
Így hát meg sem kíséreljük.
Az „Európa cenzúrázatlanul” című beszélgetést François-Xavier Bellamy vezette.
Ne búslakodjatok: megígérték, lesz folytatása.
Kocsis Árpád
Az Európa cenzúrázatlanul videókonferencia résztvevői, Aleksandar Vučić (b), Orbán Viktor (j, f) és Janez Janša (j,l). (Forrás: képernyőkép)
