A 2013-ban bevezetett létszámstop kezdete óta 38 ezer ember távozott a közigazgatásól, jelentette ki Ana Brnabić önkormányzati miniszter. A rendszer újraszervezésének második fázisába érkeztek, tette hozzá.

A szerbiai közigazgatás reformája második pillére az elektronikus közigazgatás, a harmadik pedig a Nemzeti Akadémia megalapítása, ami a közigazgatásban dolgozók továbbképzését végzi majd. Az akadémiáról szóló közvita pénteken ér véget, a miniszter ez alkalommal kijelentette, a közigazgatásban dolgozók ezentúl állandó továbbképzésen vesznek részt.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

Brnabić bejelentése szerint a legfontosabb újítás az lesz, hogy a jövőben a legmagasabb funkciót betöltő személyek – miniszterek, községi elnökök – számára is kötelező lesz az edukáció.

(Fotó: N1)