A köztársasági válságstáb keddi ülését megelőző jelleggel hívtuk össze, jelentette ki Mirsad Đerlek, az egészségügyi minisztérium államtitkára, aki hozzátette, az országban a jelenlegi járványhelyzet nem ad okot aggodalomra.

Az RTS-nek nyilatkozva az államtitkár a védőoltásokkal kapcsolatosan úgy fogalmazott, hogy „ezzel még nem késtünk el, de a lehetőséget elszalasztottuk” és azt mondta, növelni kell az átoltottságot a 18 és 30 év közötti korosztályban, amelynek mindössze 17 százaléka oltatta be magát, és éppen ez az a korosztály, amelyet a delta variáns a legjobban veszélyeztet.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

Đerlek megerősítette azt az információt, hogy azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik nem oltatták be magukat, kötelezővé tették, hogy az évi szabadság végén, mielőtt újból munkába állnak, PCR-tesztet végezzenek.

A válságstáb ülését követően Darija Kisić Tepavčević is nyilatkozott, aki ugyancsak az oltakozás fontosságát hangsúlyozta.

Válságstáb: Oltassák be magukat, ez nemcsak egyéni, hanem kollektív felelősség is!

Mirsad Đerlek (Fotó: N1)