Főzzünk fedő alatt, használjunk kuktát, fürödjünk ritkábban, azt is langyos vízben, és csavarjunk ki néhány égőt – ilyen és ehhez hasonló ötletekkel rukkoltak elő Szerbia vezetői, mert baj van, és még nagyobb lesz az áramellátással, az ország drága importra szorul. A küszöbönálló fűtési idényben a Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tovább fogja halmozni az adósságokat, amit 400–450 millió euróra becsülnek a 2022–2023-as idényre.

Az EPS gondjai nem most kezdődtek. 2016-ban Milorad Grčić pecsenyeárust nevezték ki megbízott igazgatónak, ekkor a mostani államfő kormányfő volt. Milorad Grčić törvénytelenül töltötte be ezt a funkciót hat éven át, hazudott a főnökeinek a valós helyzetről, hatalmas károkat okozott és veszélyeztette az ország energiaellátást és állambiztonságát – a botrányok és áramkimaradások után az államfő kérésére végül lemondott, az energiaügyi minisztérium pedig feljelentést tett ellene.
Talán felelni fog a szolgáltatóban történt összeomlás miatt – no, nem a lódító igazgató, hanem az EPS négy alkalmazottja, akik ellen folyik az eljárás. A Grčić ellen tett bűnvádi feljelentést elutasították: megállapíttatott ugyanis, hogy nincs elegendő bizonyíték arra, hogy a négy gyanúsított „tettestársa” lett volna – ő „csak” vezérigazgató volt. Felelősség nuku.
Milorad Grčićet azóta kinevezték Obrenovac polgármester-helyettesének. Mi meg spájzolhatunk gyertyákból. – Fehér Rózsa vezércikke

Nyereményjáték az előfizetőknek
Október végéig tart a Családi Kör 2022-es nagy előfizetői akciója, amelyben az előfizetőinknek igyekszünk a kedvében járni.

A legfontosabb: aki október végéig előfizet a hetilapra, az még a régi áron vásárolhatja meg az előfizetését, emellett részt vesz a nyereményjátékunkban, és nem mellékesen bebiztosítja magának a karácsonyi számunkat, amelyben a 2023-as falinaptár található.

A szeptember 22-én boltokba kerülő lapszám tartalmából:

MNT-választás – csak egy magyar lista indul (?)
Legutóbb 2018-ban szavaztunk a Magyar Nemzeti Tanács összetételéről. A mandátum négy évre szólt, így ebben az évben november 13-án járulhatunk az urnák elé. A 35 tagú nemzeti tanács megválasztására a Magyar Összefogás nevű listát, amely négy évvel ezelőtt szintén ugyanezt a nevet viselte, már kihirdette a Köztársasági Választási Bizottság. A kérdés az, lesz-e választási lehetőség? Vállalja-e bárki, hogy ellenzéknek beül a nemzeti tanácsba? Melyik esetben veszíti el legitimitását az intézmény – egy határozott ellenzékkel, vagy nélküle?

Chontafeyér sosem szűnt meg
Ki ne hallott volna a híres Törley családról, s ki ne tudná, hogy csantavériek voltak? Ahogyan mindenki tudja, honnan származott Matuska Szilveszter, aki felrobbantotta a viaduktot Biatorbágynál. De mi a helyzet a csantavéri kisbicskával, a monumentális templommal és megannyi helyi történettel? Mindezt könyvbe, Csantavér monográfiájába foglalta bele Szedlár Rudolf helytörténész. – Tómó Margaréta riportja

Az állam nem bánik megfelelően a legidősebbekkel
A legidősebbek egyre szegényebbek. Szegénységi rátájuk 2016 óta nem javult, sőt eltávolodtunk a céltól, és oda jutottunk, hogy szegénységük, amely hagyományosan alacsonyabb volt az átlagnál, most még magasabb. A májusi adatok igazolják az állam nem megfelelő politikáját a legidősebb emberekkel szemben, akiken a járvány két éve alatt állítólag hatékonyan segítettek. – Takács Magda írása

Az egységes kiállás legfőbb kerékkötője…
A 2000. október 5-i belgrádi események megdöntötték Slobodan Milošević tizenkét évig tartó (egyed)uralmát. Ezeket az eseményeket a legtöbben „demokratikus forradalomnak”, mások „népfelkelésnek” nevezték. Úgy tűnt akkor, hogy Szerbiában elkezdődik a demokratizálás folyamata, amitől a polgárok a rendszerváltást és a hatékony társadalmi változásokat, a nemzeti közösségek pedig a sorsuk jobbra fordulását, helyeztük javulását, kollektív és egyéni jogaik kiteljesedését, valamint hathatós gyakorlati érvényesülését várták. – részlet Bozóki Antal Lázongó Délvidék/Vajdaság című kiadványából

INTERJÚ: „Szeretném megtapasztalni, milyen érzés világbajnokként edzésre járni” –A vb-aranyérmes Nagy Szebasztiánnal Pósa Tamara beszélgetett

OKTATÁS: Döntések szövevényében – Beretka Ferenc jegyzete

KÖZÉLET: Laci síelni megy – Kocsányos Pálma jegyzete

JEGYZET: Kinek fáj jobban? – Both Mihály kommentárja

TÁRCA: Bűn-e a jóslás és az előrejelzés? – Nagy Nándor jegyzete

TÖRTÉNELMI MOZAIK: A giganto-, megalo- és teománia – Wilhelm József írása

A LÉLEK EREJÉVEL: Lelki napon a bácskai hitoktatók – Harmath Károly OFM összeállítása

ASZTALIZENE: Egy idejétmúlt ellentétről – Radics Viktória tárcája

IRODALOM: Debreczeny György: nincs semmi, Tandori úr – Turi Orsolya könyvismertetője

MAGYAR SORSOK VAJDASÁGBAN: A félbetört török hajót formázó háttérdísz – Szabó Palócz Attila írása

HOROGRA AKADVA: Kié a hosszabb? – Huzsvár József cikke

SPORT: Tarkán és keverten – Németh János kommentárja

NEM A GÓLYA HOZZA: Ezért harap bele mindenbe a baba

EGÉSZSÉGÜNK: Csalántea, ananász – természetes gyógymódok allergia ellen

KONYHA: Szőlős receptek és finomságok őszi napokra

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, fejtörő, logikai egypercesek, sudoku, kuriózumkvíz, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor várja az olvasókat.

Hallgassa meg a Családi Kör lapszemléjét élőszóban podcast csatornánkon:

Lapszemle

Illusztráció (Pexels)