Nem lesz időnk, Habakuk, szétteregetni a fényt,
máris megjön az ősz. Nagy tenyerében a sok
sárga levél felemelkedne, lebegne, akár
száz meg száz ragyogó pillangó, fonalak
közt, aranyos fonalak közt, bíbor madarak
közt. Aztán az eső majd koptatja megint
színeimet, soha sincs irgalom errefelé.
Még keresem guruló rézgarasom kacagó
pengését, neked is lyuk van a két zsebeden.
Nem mehetünk repülővel, látod, sehová.
Páromat elsiratom, párodat elsiratod;
szűk, temetőnyi világban porból van a múlt.
Olykor dinnyefejed megbiccen, nagy eszed
lódul egyet, nevetünk. Nincs ki a négy kerekünk.
