A Vajdasági Magyar Szövetség a Vajdasági Magyar Demokrata Párt és a Magyar Egység Párt támogatásával indul a köztársasági és tartományi választásokon. Erről állapodott meg a három párt Szabadkán, a VMSZ székházában, közölte a Facebookon Pásztor Bálint, a VMSZ megbízott elnöke.
– Édesapám, Pásztor István 2008-ban kezdeményezte a magyar pártok összefogását. Tárgyalásai akkor sikerrel jártak és az eredmény nem is maradt el. A koalíció fenntartását én is kiemelten fontosnak tartom. Az egységes fellépésnek van csak értelme. Ezt ugyanígy látja a VMDP és a Magyar Egység Párt is, akiknek képviselőivel ma megbeszélést tartottunk. Csorba Béla elnök úr nem tudott ma eljönni, vele telefonon egyeztettem és mielőbbi felépülést kívánok neki! A VMDP-t ezért Sípos Piroska, a Magyar Egység Pártot Szmieskó Zoltán elnök képviselte. A két párt támogatja a Vajdasági Magyar Szövetséget az országos és tartományi szintű választásokon, mi pedig a jövő évi önkormányzati választásokon való együttműködésünkről biztosítottuk őket. – írta Pásztor.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Összefogásban az erő – üzente a VMSZ megbízott elnöke.
A Vajdasági Magyar Szövetség a Vajdasági Magyar Demokrata Párt és a Magyar Egység Párt támogatásával indul a köztársasági és tartományi választásokon (Fotó: Pásztor Bálint Facebook oldala)

