Nem lesz több halasztás,  Srebrenicáról szóló határozatról szóló szavazást az ENSZ-ben, május 23-án lesz a szavazás.

Hozzátette: néhány napon belül azok, akik a határozat elfogadását szorgalmazzák, „formálisan nyernek, de a szerbek büszkék lesznek”.

Vučić a Szerbiai Rádió és Televíziónak (RTS) nyilatkozva elmondta, hogy a Srebrenicáról szóló határozat meghozatalának fő célja Boszniai Szerb Köztársaság felszámolása, a Szerbia népirtásban való felelőssége miatt hozott ítélet felülvizsgálata, a háborús jóvátételi per, valamint – mint mondta – „Szerbia terhelése, nem pedig a kapcsolatok jobbá tétele a cél.

Hozzátette, Szerbia ellenfelei London, Berlin és Washington, s valójában nem az áldozatok iránti sajnálat, hanem az egész szerb nép büntetése a cél.

Vučić arról nem akart nyilatkozni, hogy szerinte hogyan szavaznak majd az országok, annyit elmondottt, hogy Magyarország, Szlovákia és Ciprus minden bizonnyal ellene szavaz majd, valamint bízik az Emirátusokban, Bahreinben és Indonéziában, amely Koszovót sem ismerte el. A szerb államfő Kínát is ide sorolta, hozzátéve, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök látogatása alkalmával elmondta neki milyen undorító dolgokat tesznek Szerbiával.

Hozzátette, azt is tudja, hogy „Szerbia nem lesz elégedett Podgorica és Szkopje döntéseivel”.

A szerb elnök szerint a világban úgy ismerik Szerbiát, mint amelyik hallgatag, és tűri, hogy ütéseket mérnek a fejére.

Vučić ismételten kiemelte, hogy az ENSZ nem megbánást akar, hiszen ő maga járt Srebrenicában és elhelyezte a kegyelet virágati. Ők egy egész nemzet büntetését akarják, tette hozzá az elnök.