A vajdasági magyarság szempontjából lesújtó eredmények születtek a mostani önkormányzati választásokon. Szabadkán, a központban megsemmisítő erővel hat, hogy a Šešelj-utódpárt több mint 50 százalékot szerzett, tehát az örvendező polgármesternek igaza volt: ez Aleksandar városa. Nem lehet megkerülni a VMSZ felelősségét: ezt eredményezte a Pásztor-féle stratégia.

VMSZ-es mérleg: négy év, négy község, hétezer elveszített szavazat

Az még hagyján, hogy az ellenfelektől megtisztított terepen a kétlaki szolgalelkűség a párt vesztét okozta. Béke poraira! De ezzel egyidejűleg végsőkig kiszolgáltatottá tette a vajdasági magyarságot, amely a 14 éve tartó anyaországi fejmosás következtében elveszítette immunrendszerét. Már kiütéseket sem kap a nemzeti létébe maró mérgektől, amelyet a pártja adagol neki. A király szobra a Jadran előtt, a martalóc emlékműve a (nemcsak) vajdmagyar korrupció szimbólumává vált Népszínház soha el nem készülő épületével szemben, a koalíció vállalása az eredeti, echte fasiszta Šešeljjel… A megbonthatatlan, történelmi csúcson hamisan meredező szerb-magyar barátság éppen felfalta saját gyermekét.

Hatalomátvétel helyett mandátumokat veszített a VMSZ

Nincs új a nap alatt: 99 évvel ezelőtt az akkor majd háromszor nagyobb lelket számláló itteni magyarság megtapasztalhatta hogyan veszíti el politikai jelentőségét az állítólag őt képviselő párt pancser teljesítménye miatt.

Szellemi elődünk, a Bácsmegyei Napló 1925. február 10-én írta a Magyarság gyásza című vezércikkében:

Az országos választások első eredménye az, hogy a magyarság nem jutott parlamenti képviselethez. (…)

Fájdalom, nem vigasztalhatjuk magunkat azzal, hogy a terror törte le a magyar pártot. Fájdalom, a hibát a magyar pártban kell keresni. (…)

Nem is az fáj legjobban, hogy a most összeülő parlamentben nem lesz egyetlen magyar képviselő sem s az ország ötszázezer magyar lakosának nem lesz egyetlen parlamenti szószólója sem. Fáj látni a meddőségbe fulladt iparkodásokat, fáj rettenetesen fáj látni a kifosztott reményeket. (…)

A magyar párt munkáját a magyarság nyilvánosságának védelme alá kell helyezni. A párt demokratikus újjászervezése megszüntetné azt az eddig is károsnak bizonyult rendszert, hogy a magyarság csak a meghozott határozatokból, csak a megtett intézkedésekből tudjon következtetni arra, hogy — milyen problémákat kellett neki megoldania. A pártvezetőség omnipotenciája helyett ki kell építeni a magyar nép demokratikus politikai szervezetét. A magyar pártnak eddig csak a vezetősége volt megszervezve, de a magyar nép maga szervezetlen maradt. Csak a párt kerete volt meg, de együttérző fegyelmezett tömeg nem töltötte ki az összes kereteket. A választás szerencsétlen balsikere most világit arra az igazságra, hogy nem elég a pártvezetőség, párt is kell. A magyarság politikai partját még csak ezután kell megszervezni.”