Annak ellenére, hogy tegnap azt ígértem magamnak, hogy még frissiben lejegyzem kódorgásomat Pontassieve és Consuma között, elaludtam, és közben azzal nyugtattam magamat, hogy majd jó reggel felkelek és pótolom az elmaradottakat. Na, ez nem jött be, most mindjárt kilenc óra lesz, de legalább jót reggeliztem a konyhán, megittam vagy három kávét, nehogy útközben elaludjak az esőben, ami vígasztalanul esik. Tegnap is esett, holnap is esni fog, talán péntekre eláll. Bár akkor meg hétágra fog sütni a nap és nem győzök vetkőzni.
Pontassieve – amint azt leírtam – egy kicsiny szeletében még megőrzött toszkán városka, vasúti csomópont. Ennek köszönhette sorsát, amit a szövetségesek szabadítottak rá és vasúthálózatára.
Reggeli az önkiszolgálóban vásárolt ételből, közben a kasszírnő együttérző tekintete, “Bon camino”, “Grazie mille” válasz, indulás az Arno folyón túlra.
Elered az eső, ugyanaz tart még ma is, egy apró különbséggel: mostanra szemetelősre váltott, vagy ahogy felénk mondják, birkaáztatósra. A szakasz nem volna hosszú, mintegy húsz kilométer, ha nem vezetne folyamatosan felfelé, kanyarog, valóban helytálló rá a szerpentin kifejezés. Miután a zarándokút jelzése itt Toszkánában ritkaságszámba megy, kénytelen vagyok a helyi közúton gyalogolni, hát nem éppen a szívem vágya, de ezzel úgy vagyok, hogy inkább egy picivel legyen hosszabb az út, mint hogy a tetejébe tévedjek el a csúszós, palából alakult talajon, aztán ott penészedjek meg.
Szóval gyalogoltam a magam huszasát, felfelé ezer méter szintkülönbség, amikor ezeket a sorokat írom, a havaseső esik, lehet, hogy itt várom meg a síszezont, ahogy a dolgok állnak. Ha viszont megáll, vagy álábbhagy, indulok Poppi városába, amivel egy napot (éjszakát) nyerek La Verna felé, amivel a valódi, kőbe vésett zarándokút indul. Az eddigi kilométerek amolyan bemelegítésnek tekinthetők, én inkább átállásnak veszem: nem a munkaidő eleje és vége határozza meg a nap alakulását, hanem az ébredés, készülés, több óra gyaloglás. Újabb kanyarok, reménységek, az út vége pedig nem ismert.
Illetve igen, ez a már említett Poppi, alig hétezer lakójával, kastélyával, az Arno völgyének legmagasabb pontja. De erről majd odaérkezésem után.
Pontassieve (Papp Árpád)
Itáliai útinapló
