Szabadkán a napokban megnőtt a kereslet a kiadó lakások iránt, elsősorban az egyetemi és főiskolai félév kezdete miatt. Az árak magasak, de még így is lényegesen alacsonyabbak, mint Újvidéken és Belgrádban.

Szabadkán évek óta sorra épülnek az újépítésű tömbházak. Az újépítésű lakások közül sokat bérbe adnak, a bérlők pedig az itt dolgozók mellett zömében diákok. Az árak az apartmanok elhelyezkedésétől és a lakások állapotától, korától is függnek.

„Az egyhálószobás lakásért 200-250 eurót is elkérnek,a garzonlakás 200 euró, a másfél szobás és a kisebb két hálószobás lakások, az újépítésű épületekben meghaladják a havi 350 eurót. Természetesen vannak olyan luxuslakások is, amelyek ára eléri a 600-650 eurót, de ezekből kevesebb van a kínálatban, és kisebb a kereslet is ilyenekre” – mutat rá Đuro Gavrić, egy ingatlaniroda tulajdonosa a Vajdasági RTV-nek adott interjújában.

Szabadkán vannak diákotthonok is, amelyek kiemelkedő minőségűek, de még mindig sok szülő keres lakást gyermekének.

A szakember szerint a legjobb, ha a diákoknak két-három szobás lakást vesznek egy régi épületben, és többen laknak ott, megosztva a költségeket. A régi épületekben a költségek kicsit magasabbak, a fűtés sokkal drágább. Az új lakásoknál ez a tétel minimális.

„Korábban a diákok özönlöttek a kollégiumokba, most pedig néhány szülő luxuslakást keres gyermekének” – teszi hozzá Gavrić.